Figyelmeztetett az AMD

Tegnap revideálta előrejelzését az Advanced Micro Devices (AMD): az amerikai processzortervező vállalat a holnap véget érő harmadik negyedévére alacsonyabb árbevételt vár, mint korábban. Amint a cég rövid közleményében olvasható: a második trimeszter 1,65 milliárd dolláros forgalmához képest 1-4 százalékos csökkenésre számítanak az egyébként az iskolakezdési szezon miatt hagyományosan erős nyár végi időszakra. A szekvenciális bevételcsökkenés oka a „vártnál gyengébb kereslet, főként a nyugat-európai és az észak-amerikai fogyasztói notebookpiacon”. Korábban az AMD azt jósolta, hogy a harmadik negyedévben az árbevétele a szezonális trenddel összhangban emelkedni fog.

A módosított prognózis szerint az árbevétel 1,58 és 1,63 milliárd dollár között lesz majd, az elemzők eddig átlagosan 1,71 milliárdra számítottak. Az AMD részleteket a piaci helyzetről október 14-én, a negyedéves jelentés publikálásakor közöl majd.

A vállalat történelmi riválisa, az Intel a múlt hónapban – hasonló okokra, a fejlett piacokon tapasztalható gyengébb fogyasztói keresletre hivatkozva – szintén csökkentette forgalmi célkitűzéseit. A világ legnagyobb processzorgyártója a korábbi 11,2–12 milliárd helyett 10,8–11,2 milliárd dollár árbevételt vár a harmadik negyedévre. Paul Otellini vezérigazgató azonban nemrég hangsúlyozta: aggódni azért nem kell, még 11 milliárd dollárral is története legjobb harmadik negyedévét zárja majd a cég.

Azóta történt

  • Az AMD nem siet a tabletpiacra

    A vezérigazgató szerint a táblagépek szegmense csak most formálódik, számukra most a netbookok fontosabbak. Csökkent a veszteség a harmadik negyedévben.

Előzmények