Fővárosi infopolitika: ügyrendek már vannak

Egy asztalhoz ültek le a múlt héten a politikai és a gazdasági döntéshozók, a legjelentősebb távközlési szolgáltatók, az elektronikus szolgáltatók, illetve a fővárosi üzleti, turisztikai és civil szféra képviselői, hogy  egy átfogó informatikai programnak szabad jelzést adjanak. Az egymilliárdos fejlesztést előirányzó projekt egyik fontos eleme a jövő irányainak kijelölése, a másik az attraktív elektronikus szolgáltatási rendszer kiépítése, a harmadik pedig a kutatás, az innováció fejlesztése, a tudásközpont megteremtése.


Forrás: www.budapest.hu

 

A mostani tanácskozás legfontosabb eredménye, hogy megalakult a Fővárosi Infopolitikai Testület (FIT) üzleti oldalának elnöksége. A 2005 júniusában az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint Budapest Főváros Önkormányzata együttműködése alapján létrehozott testület feladata Budapest közös jövőképének kialakítása, a jövőben teendő lépések meghatározása, majd ezek alapján javaslattétel közös projektekre, és a közös érdekek mentén a piaci és közösségi érdekeket egyaránt szolgáló fejlesztések elindítása a Budapesten élők és dolgozók kényelmének érdekében. Az alakuló ülés elfogadta a korábban nyilvánosságra hozott „A FIT üzleti oldal ügyrendje” című dokumentumot, és vezetőséget választott, részben előzetes, részben helyszíni jelölés alapján – közölte a Napi Gazdasággal Jaskó István, a testület megválasztott elnöke.

A fővárosban egy év alatt másfélszeresére nőtt a lakossági internet-előfizetések száma, a vállalkozások több mint 90 százaléka rendelkezik világháló-eléréssel. Az itt összpontosuló tudásnak és a javuló háttérszolgáltatásoknak köszönhetően Budapest hatalmas fejlődési potenciállal rendelkezik még. „Arra törekszünk, hogy az információs tér és a városi tér egymásra épülő fejlesztésével Budapest Európa meghatározó fővárosává váljon” – nyilatkozta Demszky Gábor főpolgármester.

Azóta történt

Előzmények