Átadták a 2022-es Gábor Dénes-díjakat

A technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő díjakat hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián adták át.

Freund Tamás, az MTA elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy csak a tudományosan megalapozott eredményekkel képes az emberiség hatékonyan reagálni a globális kihívásokra, legyenek azok gazdasági, társadalmi, környezeti, biológiai vagy akár energetikai jellegűek.

Az MTA elnöke köszöntet mondott a Novofer Alapítványnak, amely, mint mondta, az elmúlt több mint harminc év alatt múlhatatlan érdemeket szerzett Gábor Dénes életművének ápolásában, szellemi örökségének megőrzésében és megismertetésében.

Bendzsel Miklós, a kuratórium elnöke köszöntőjében arról szólt, hogy 2022 „kimagasló nehézségeket és fájdalmat hozott a régió életében”. Évek óta tapasztalják azonban, hogy „a Gábor Dénes-díjra javasoltak munkásságának társadalmi hasznossága, a kihívásokra adott adekvát innovációs válaszok hol stabilizációs tényezőként, hol versenyképességi előnyként esnek latba a nemzetgazdaságba”.

Jamrik Péter, a díj alapítója köszöntőjében kitért arra, hogy a társadalmi fejlődés csak magas szinten képzett alkotó emberek közreműködésével biztosítható, ezért társadalmi érdek a kutató, fejlesztő, feltaláló, oktató szakemberek kiemelkedő teljesítményének elismerése és sikereik példaként állítása.

Díjazottak

2022-ben külhoni Gábor Dénes-díjban részesült Tigyi Gábor kutatóorvos, a Tennessee Élettani Hariett Van Vleet Alapítvány Professzora a rákterápiában elért eredményeiért és a sugárbetegek életmentő kezelésére alkalmas gyógyszer kidolgozásáért.

Az ünnepségen Gábor Dénes-életműdíjat kapott Roósz András kohómérnök, a Miskolci Egyetem professzor emeritusa a hazai fémes anyagtudományi kutatás és fejlesztés területén elért kiemelkedő eredményeiért.

Gábor Dénes-díjban részesült még Bertényi Balázs villamosmérnök, a Nokia Solutions and Network Kft. 6G kutatási programjának globális szabványosítási törekvéseinek vezetője; Kovács Levente villamosmérnök, az Óbudai Egyetem egyetemi tanára; Pauk János agrármérnök, az MTA doktora, a szegedi Gabonakutató Kft. munkatársa; Szigeti Krisztián fizikus, biofizikus, a Semmelweis Egyetem tudományos főmunkatársa és a Kinepict Health Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Toldy Andrea vegyészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára.

A Gábor Dénes tudományos diákköri ösztöndíjban idén Kozák Áron, a BME gépészmérnök és Sóki András, az egyetem villamosmérnök hallgatója részesültek.

Előzmények