Mind több kormány fordul cenzurális kéréssel a Google-hoz

A Google vasárnap tette közzé már hagyományossá vált áttekinthetőségi jelentését (Transparency Report), pontosabban ennek a mára már sokrétűvé vált tájékoztatásnak azt az elemét, mely most ötödik alkalommal azt mutatja be, hogy az egyes országok kormányai, kormányzati hatóságai a tárgyalt félévben hányszor kérték tartalom, keresési eredmény törlését, illetve felhasználók adatait.

A kormányok egyre nagyobb számban és egyre több tartalom eltávolítását kérik, elsődleges célpontjaik pedig továbbra is a politikai jellegű megjegyzések – állapítja meg a jelentést bemutató blogbejegyzésében Dorothy Chou, a Google vezető elemzője. A szólásszabadságot veszélyeztető cenzúra miatt aggódó Chou azt is megállapítja, hogy sajnos nem ritka az sem, hogy az eddig a cenzúrával kapcsolatba nem hozott nyugati demokráciák vezetői is hasonló kéréseket terjesztenek elő.

A számok meg is erősítik az elemzőt, mivel például az Egyesült Államokból érkező kérések száma megduplázódott 2011 második felében. Új szereplők is megjelentek a listán: Ukrajna, Jordánia és Bolívia először intézett ilyen kérést a Google-hoz.

A beérkezett kérések közül 461 hivatkozott bírósági határozatra, ezek 68 százalékát teljesítették, 546 bírósági döntés nélkül kért információt, ezek 46 százalékánál tettek eleget a kérésnek. Többek között Spanyolországból és Lengyelországból érkeztek olyan kérések, melyek intézményeket vagy közszereplőket, ismert embereket érintő kritikák linkjeinek, tartalmainak törlését kérték, de Chou kijelenti, hogy ilyen kérést semmilyen ország esetében nem teljesítenek.

De például Brazíliából hasonló jellegű, bírósági határozatra alapozott kérés érkezett, és mivel ott a törvények által tiltott cselekedetekről (például becsületsértés) volt szó, ott vállalták a törlést. Ám azt a kanadai kérést nem teljesítették, amikor a hatóságok egy olyan videó eltávolítását kérték a YouTube-ról, amelyen egy kanadai polgár levizeli az útlevelét, majd lehúzza a vécén. Szintén a YouTube-hoz kapcsolódik, hogy a brit rendőrség kérésére öt fiókot szüntettek meg, mert ott a terrorizmust népszerűsítő tartalmak voltak.

Magyarországról a kimutatás szerint a múlt év második felében 73 kérés érkezett, ezek közül a Google egyet sem teljesített, még részben sem. Megjegyzendő, hogy ilyen információ- vagy törléskérés hazánkból először 2010 első félévben érkezett hozzájuk. Azóta minden félévben száz alatti kérés fut be a Google-hoz tőlünk, de ők mindeddig még egyszer sem találták ezeket megalapozottnak.

Azóta történt

Előzmények