Google: nem bántjuk a Windowst

Eric Schmidt
Eric Schmidt (Fotó: Google)

A Google a héten közölte, hogy Chrome OS néven egy új koncepcióra épülő operációs rendszert fejleszt személyi számítógépekhez. Bár a termék a tervek szerint csak 2010 második felében jelenik meg, elsőként netbookokon, az internetvállalat vezérigazgatója szerint a PC-gyártók még az idén be fognak számolni az új rendszerre épülő fejlesztéseikről – tudósított a Reuters.

Eric Schmidt erről tegnap egy, az idahói Sun Valleyben rendezett technológiai konferencián beszélt. Mint a Larry Page-dzsel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Chrome OS fejlesztését az a meggyőződésük inspirálta, hogy mára megteremtődött a lehetősége egy olyan operációs rendszer megalkotásának, amely „az internet globális jelenvalóságára és erejére” épít. A Google alapítói – árulta el – már hat éve erőltetik ezt a projektet, de az internetes infrastruktúra csak mostanra vált éretté a megvalósításhoz.

A cég szerdán nyilvánosságra hozta, hogy több chip- és PC-gyártó – többek között az Acer, az Asustek, a Freescale, a Hewlett-Packard, a Lenovo, a Texas Instruments és a Toshiba – is beállt a Chrome OS támogatóinak sorába. „Akivel csak beszéltünk, mindenki lelkes volt. Remélhetőleg még az idén hallani fogunk bejelentéseket” – mondta Schmidt.

Aki a beszámolók szerint igyekezett kitérni azok elől a kérdések elől, amelyek azt feszegették, hogy Chrome OS mennyiben tekinthető a Microsoft Windows riválisának. „Nem szeretnék a Microsoftról beszélni” – mondta. Szerinte az új termék „kibővíti” a PC-piacot, ezért nem ebben a kontextusban kell vizsgálni. „Őszintén szólva nem is foglalkoztunk a piaci részesedéssel” – tette hozzá.

Azóta történt

Előzmények