Lobbiszövetséget alakítottak a nagy internetes vállalatok

Internetes nagyvállalatok, köztük a Google, az Amazon és a Facebook, kereskedelmi szövetséget hoztak létre, hogy közösen tudjanak fellépni olyan politikai és szabályozási ügyekben, melyekben a cégek álláspontja és érdekei nem esnek egybe azokkal a szándékokkal, amiket az amerikai kormányzat képvisel – tudta meg belső forrásból a Reuters hírügynökség.

Az informátor, Michael Beckerman, az USA képviselőháza energiaügyi és kereskedelmi bizottsága elnökének volt tanácsadója szerint az Internet Association nevet felvevő érdekképviseleti szervezet szeptemberben jelenti be hivatalos megalakulását. A nagy internetes cégek hellyel-közzel már eddig is együttműködtek olyan problémák kapcsán, mint az általuk alkalmazandó külhoni fejlesztőkkel szembeni vízumkorlátozások feloldása, a külföldi bevételek repatriálásának egyszerűsítése, adatvédelmi kérdések, kiberbiztonság, illetve az internetes cégek adózása. A jövőben ezek a vállalatok közösen, azonos véleményt képviselve kívánnak fellépni.

Habár a lobbitevékenység Európában sem ismeretlen, ennek egészen sajátos, bevett és szabályozott módja igazából az Egyesült Államokra jellemző. A lobbizás ott rendes iparágnak számít, kötelező teljesen átlátható módon végezni, és éppúgy be kell számolni róla, mint az egyéb, a vállalkozáshoz kötődő tevékenységekről: a Google például költségvetése szerint egy év alatt 90 százalékkal növelte meg az erre szánt keretet, a második üzleti negyedévben 3,92 millió dollárt ütemeztek be erre a célra. A Facebook is hasonlóan cselekedett, ugyanebben az időszakban ők 200 százalékkal növelték az ilyen keretet, és 960 ezer dollárt tettek el rá. Az eBay és az Amazon is növelte a lobbikeretet, habár nem olyan mértékben, mint az említettek, az előbbi 10 százalékkal többet, 400 ezer dollárt költött rá a második negyedében, míg az Amazon 2011 hasonló időszakához képest 25 százalékkal emelte a lobbizásra szánt összeget, így 690 ezer dollárt tettek erre félre.

Előzmények