Példaértékű büntetést kapott a Google Franciaországban

Tegnap egy francia bíróság kihirdette ítéletét, melyben leszögezték, hogy a Google nem digitalizálhat francia könyveket a kiadók jóváhagyása nélkül, s az eddigi ilyen tevékenységért 300 ezer euró kártérítés megfizetésére (körülbelül 82,5 millió forintra) büntették a vállalatot.

A pert még 2006-ban kezdeményezte a legnagyobb francia kiadói csoport, a Le Seuil, akik azzal vádolták meg a Google-t, hogy az ő könyveik közül mintegy négyezret digitalizált a cég a kiadó beleegyezése nélkül. A bíróság most megállapította, hogy a francia művek részleges vagy teljes szkennelése, vagy az ezekből származó részletek online közzététele megsértette a Le Seuil szerzői jogait, ezért elrendelték, hogy 300 könyv illegális digitalizálása miatt a Google fizesse meg a La Martinière csoport három tagjának a 300 ezer eurót, illetve szimbolikus büntetésként fizessen egy eurót még két kiadói és szerzői szövetségnek. (a La Martinière eredetileg 15 millió eurót  követelt 10 ezer olyan könyv szkennelése miatt, melyek 80 százaléka állítólag a szerzői jog által védett volt). A bíróság egyhónapos határidőt szabott arra, hogy a vállalat kifizesse a megítélt összegeket, ugyanakkor felhagyjon a törvénysértő digitalizációval, s ha ez nem történik meg, akkor napi 10 ezer eurós büntetéssel kell számolniuk.

A szigorú ítélet illeszkedik az elmúlt hónapokban megerősödött törekvésekhez, melyek a francia kultúra védelmét célozzák, s ennek legutóbbi eseménye volt, hogy az ezeket az érzelmeket meglovagoló Nicolas Sarkozy elnök hétfőn bejelentette, hogy 750 millió euróval támogatja a kormány a nemzeti értékek digitalizációját, mivel mindenképpen meg kell akadályozni azt, hogy ezt a munkát az amerikai Google végezze el. Ezt az érvelést erősíti Serge Eyrolles, a Syndicat National de l’Edition kiadói szövetség vezetőjének nyilatkozata is, aki a döntés után kijelentette: „Ez most megmutatja, hogy a Google nem a világ királya, nem tehetnek meg mindent, amit csak akarnak”.

Azóta történt

Előzmények