Dollármilliárdokba kerülhet a Google-nek az inkognitó módos botrány

Legalább 5 milliárd dollárra perelték a Google-t az inkognitó mód problémái miatt – most megállapodás született az ügy kapcsán.

Február 5-én folytatódott volna az a per, amelyben a Google-t azzal vádolják, hogy titokban emberek millióinak követte az internethasználatát, miközben az illetők azt hitték, az inkognitó módban valóba privát módon böngésznek.

A bíró azonban nem hallgatja meg a folytatást, ugyanis a két fél ügyvédjei előzetes megállapodást kötöttek. A perben legalább 5 milliárd dollárt követeltek a Google-től, de a megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra. A formális bírósági beadványokat február 24-én hagyhatják jóvá.

A felperesek szerint a Google analitikai eszközei, sütijei és appjai lehetővé tették az aktivitás követését inkognitó módban is, így tudtak az illetők hobbijairól, barátairól, vásárlási szokásairól és zavarba ejtő dolgairól is.

A bíró korábban elutasította a Google kérelmét, hogy ejtsék a pert. Akkor azt mondta, nyitott kérdés, hogy jogilag kötelező erejű ígéretet tett-e a Google arról, hogy nem gyűjti a felhasználói adatokat privát módban. Az ügyben 2016. június 1-től kezdődően képviselték felhasználók millióit, akiknek legalább 5000 dolláros kártérítést követeltek.

Azóta történt

Előzmények