Tavaly felmerült ugyan a lehetősége, ám akkor a cég nem erősítette meg, de most már biztos: a Google csatlakozott a velük így már hattagúra bővült Unity nevű konzorciumhoz, mely a célból jött létre, hogy egy új, a megnövekedett internetforgalmat kiszolgáló, nagy kapacitású tenger alatti adatkábelt fektessenek le az Egyesült Államok és Ázsia között.
A 300 millió dollárba kerülő, 10 ezer kilométer hosszú száloptikás kábel egyik végpontja a Tokió melletti tengerparthoz közeli Csikurán lesz, a másik pedig Los Angelesben. A munkálatok már a napokban megkezdődnek, s az üzembe helyezést 2010 első negyedévére tervezik. A megépített kábel tulajdonosa és üzemeltetője a konzorcium lesz, melynek tagjai a Google mellett a Bharti Airtel, a Global Transit, a KDDI, a Pacnet és a SingTel. Az új, kezdetben öt pár szálat tartalmazó kábel páronként maximálisan 960 Gb/s kapacitású lesz, de a vezeték nyolc párra is bővíthető, s végül a csendes-óceáni térség és Észak-Amerika közötti kapacitás 2010 után 20 százalékkal, összességében 7,68 Tb/s-mal bővül.
A Google-nek nem ez az első lépése a távközlési piacon, hiszen a vállalat januárban beszállt az Egyesült Államok Távközlési Bizottsága által kiírt versenybe is, ahol a frekvenciát elnyerő győztes lehetőséget kap saját mobilhálózat kiépítésére. Az azonban még nem ismert, hogy vajon a nevező Google tényleg licitál-e, mivel az FCC nem hozza nyilvánosságra azon cégek neveit, akik ténylegesen ajánlatokat is tesznek jelenleg.
A Google beszállt a kábelbizniszbe is
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
Bartókra emlékezik a Google
A kereső magyar oldalán a zeneszerző születésnapjára emlékeztet a logó.
Rövid 4
-
Szuperkábel: 6 terabites összeköttetés Kína és az Egyesült Államok között
A munka első fázisával készültek el, vagyis összeköttetés már van, tesztelni lehet, a továbbiakban a bővítés a feladat.
Tech 10
Előzmények
-
Ellopták a Magyar Telekom kábeleit, de már folyik a helyreállítás
A Magyar Telekom szakemberei már dolgoznak, hogy a tegnapi bűncselekmény miatt bekövetkezett károkat helyreállítsák.
Távközlés 19
-
Pakisztán az egész világon lekapcsolta a YouTube-ot
Az internet jelenlegi rendszerében meglévő hibalehetőség vezetett oda, hogy vasárnap néhány órára szinte az egész világon elérhetetlenné vált a Google videomegosztója.
Tech 29
-
Újabb ázsiai kábelszakadások
A javítási munkálatok már folynak, a kiesések nem okoztak különösebb gazdasági kárt, de a konspirációs találgatások már megindultak.
Távközlés 0
-
A Google tenger alatti kábelt épít a Csendes-óceánon – vagy mégse?
Zörög a haraszt, de vajon fúj-e a szél?
Mérleg 2
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) / Counter-Strike 2 (CS2)
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- Robotporszívók
- Diablo IV
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Kormányok / autós szimulátorok topicja
- Renault, Dacia topik
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Diablo 3
- Milyen hagyományos (nem okos-) telefont vegyek?
- További aktív témák...