Google-pletyka: belsősök segítették a crackereket

Először a Reuters, majd később több hírügynökség is azt az értesülést közölte tegnap, hogy a Google-t érintő célzott hackertámadás nemcsak az Internet Explorer azóta már elismert (és részleteiben is megismerhető) hibája miatt volt részben sikeres, hanem azért is, mert a vállalat alkalmazottai valószínűleg segítették a crackereket.

Legalábbis erre utal az, hogy több lapnak is úgy nyilatkoztak névtelenül bennfentesek, hogy a Google vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, hogy kínai képviseleteinek alkalmazottjai vajon részesek-e a támadásban. Egy magát megnevezni nem kívánó forrás szerint nagyon valószínű, hogy egy kínai Google-alkalmazott segítette a támadókat.

Arról egyelőre semmiféle információ nem szivárgott ki, hogy vajon találtak-e már bizonyítékot az illojális viselkedésre, s azt sem lehet tudni, hogy a feltételezés szerint az esetlegesen átadott információk a Google rendszere elleni általános támadást segítették, vagy pedig a célzottat, a kínai emberi jogok aktivistáinak Gmail-fiókjai ellenieket – esetleg mindkettőt.

A Google-nak egyébként jelenleg 700 olyan alkalmazottja van Kína három nagyvárosában, akiknek a hozzáférését vizsgálhatják, s egyes híradások szerint mind hozzáférésijog-megvonások, mind áthelyezések lezajlottak ez elmúlt néhány napban.

Ugyanakkor a találgatások, pontosabban azok tényleges jelentőségét csökkentheti, hogy a ma már ismert metódusú támadásokhoz nem volt szükség belső információkra, hiszen olyan technikákat alkalmaztak, melyek a Google mellett más cégek adatait, rendszerét is veszélyeztették – persze ha igaz az, amit a Google állít, és nem hallgatnak el olyasmiket, amik a támadást súlyosabbnak mutatnák be, mint amilyennek a közleményekből ismerjük.

Azóta történt

Előzmények