A Google továbbra is segíti a kínai netcenzúrát

A Google elismerte, hogy a kínai kormány kérésére letiltottak egy keresőfunkciót a helyi oldalukról,  mivel az ottani illetékesek szerint ez elősegíti a pornográfiát tartalmazó oldalak megtalálását. A múlt héten a Hszinhua (Xinhua) állami hírügynökségre hivatkozva a New York Times számolt be arról, hogy a Google-t utasították (kérték?) a kínai vezetők, hogy az úgynevezett Suggest eszközt (ajánló; amikor elkezdünk begépelni egy keresőszót, akkor a program felajánl olyan kifejezéseket, amelyeket nagy valószínűséggel felhasználhatunk) távolítsák el a kínai oldalról, különben szankciókat fognak alkalmazni a vállalattal szemben. Marissa Meyer, a Google illetékes alelnöke nyilatkozatában elmondta, hogy teljesítették a kormányzat kérését, emellett eltávolították a kínai oldalról azt a lehetőséget is, amellyel váltani lehetett a nyelvek és földrajzi helyek között.

A tiltás bevezetése illeszkedik a Google kínai gyakorlatához, ahol a sorozatos kritikák ellenére is folyamatosan kompromisszumokat kötnek a kormányzattal (vagyis teljesítik a korlátozásokra vonatkozó kéréseket), s mindezt azzal indokolják, hogy a kínaiaknak jobb egy cenzúrázott kereső, mint ha a Google nem lenne jelen az országban. (Azt ritkán emlegetik, hogy vérre menő versenyt folytatnak a piacvezetővel, a Pajtu – Baidu – nevű kínai keresővel.)

Arról viszont nem nyilatkoztak, hogy a Tienanmen téri események huszadik évfordulója miatt kértek-e a kínaiak a hónap elején korlátozásokat, bár a tudósítások arról számoltak be, hogy a google.cn napokig nem adott találatot a témával kapcsolatos keresésekre, s csak a múlt héten állították vissza a korábbi állapotokat.

Azóta történt

Előzmények