A Google kivonul Kínából?

Úgy tűnik, a Google és a kínai kormányzat között az év elején kialakult konfliktusra az érintett felek nem találtak megoldást, és egy, a Google-hoz közel álló, név nélkül nyilatkozó forrás szerint „99,9 százalék az esély” arra, hogy az amerikai keresőcég kivonul a kínai piacról, s felszámolja a google.cn portált és szolgáltatást – közölte tegnap a Financial Times.

A Google évek óta igyekszik azt a (vezető) pozíciót elfoglalni a kínai piacon, melyet a világ más részein birtokol, s ennek érdekében elfogadta a helyi törvényeket, a helyi vezetők követeléseit, és így kínai keresőjük találati listáit cenzúrázták, hogy a politikailag a kínai hatalom számára kínos, nem kívánt, károsnak tartott tartalmakat ne listázzák ki. Emiatt sok kritika érte a nyugati világban a Google-t, de ők mindig két dologgal védekeztek: ha kereskedelmi cégként megjelennek egy másik országban, ott természetes kötelességük betartani a helyi törvényeket, másrészt pedig úgy vélik, hogy egy cenzúrázott Google is jobb, mint ha semmilyen sem lenne. Ennek ellenére nem voltak képesek évek alatt sem megrendíteni a helyi vezető kereső, a Baidu (Pajtu) helyzetét.

A kormányzat és a Google kapcsolata akkor romlott meg, amikor az év elején kiderült, hogy egy tavaly decemberben megindított, összehangolt internetes támadás egyik célpontja a Google rendszere volt, s ez a támadás nagy valószínűséggel Kínából indult. A cég vezetői ekkor hátat fordítottak korábbi politikájuknak, s kijelentették, hogy nem támogatják tovább a kínai kormányzat cenzurális törekvéseit, s ha így nem működhetnek tovább az országban, akkor inkább kivonulnak.

Az ügynek nem kevés politikai visszhangja is lett, és egy újabb front nyílt a kínai-amerikai versengésben. Ugyanakkor tárgyalások is kezdődtek, melyek során az elmúlt hónapokban mindkét fél mereven védte álláspontját.

A most kiszivárogtatott információ mögött valószínűleg az áll, hogy pénteken Kína újra határozottan felhívta a Google figyelmét arra, hogy be kell tartaniuk az ország törvényeit, ha maradni akarnak: „Ha [a Google] nem tiszteli a kínai törvényeket, azt mi barátságtalan és felelőtlen lépésnek tekintjük, melynek következményeivel számolniuk kell” – mondta Li Yizhong (Li Ji-csung) ipari és informatikai miniszter egy sajtótájékoztatón, utalva arra, hogy a szűrés megszüntetése törvénysértésnek minősül.

A bizalmas információ ellentétes azzal, amit Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója a hét elején mondott, hogy a Google erősen reménykedik abban, hogy nem kell feladniuk a kínai piacot, ahol 30 százalékos a részesedésük.

Azóta történt

Előzmények