Helyadatokkal való trükközés miatt perelik a Google-t

A washingtoni államügyész szerint a Google megtévesztette a fogyasztókat, az üzlet számára előnyös döntéseket igyekeztek kicsikarni belőlük.

Újabb pert indítottak a Google ellen Amerikában – ezúttal négy államügyész kezdeményezte, a washingtoni Karl A. Racine államügyész vezetésével. Ő azt állítja, hogy a Google „sötét” mintákat és trükköket vetett be azért, hogy befolyásolja a felhasználók döntéseit, és az üzlet számára kedvezőek lehessenek a választások.

A vád szerint a Google megtévesztette a fogyasztókat a helyadatok kapcsán, és azok gyűjtését, követését szinte lehetetlen leállítani, hiába kontrollálhatják a magánszférájukat érintő információkat a fiókbeállításokban. A vádakban 2014-re visszanyúló gyakorlatokat is említenek.

A per szerint az üzletág sokat profitál a begyűjtött helyadatokból, ezért is befolyásolták a fogyasztók viselkedését, döntéseit. A vád szerint a Google úgy tervezte a termékeit, hogy azok nyomást gyakoroljanak még több helyadat biztosítására, akár dühből is (feltehetően arra gondolnak, hogy az információk nélkül a szolgáltatás nem működik jól). Ez a vád szerint számos törvényt megszeg.

A Google szóvivője a per kapcsán jelezte: pontatlan vádakkal támadják őket, továbbá elavult feltételezésekkel. A termékeikbe mindig is beépítették a magánszférát érintő beállításokat, a helyadatokra vonatkozóan is.

2018-ban azért is vizsgálatot indítottak a cég ellen, mert egy jelentés szerint azután is gyűjtötte a Google a helyadatokat, hogy azok rögzítését a felhasználók kikapcsolták a beállításokban. 2019-ben újabb beállításokkal bővített a Google, automatikus hely- és keresési előzmények törlésével, de a kereső és a Térkép is kapott inkognitómódot.

Azóta történt

Előzmények