Hiába készült már el 12 japán város utcaképe, mivel túl magasra szerelték fel a fényképezőgépeket az autókra, azok átláttak a házak kerítésein, így az elkészült Street View felvételek megsértették a lakók magánszféráját. A panaszok tömkelegére reagálva a Google bejelentette, hogy ismét befotózza Japán kiválasztott területeit, de ezúttal lejjebb engedi az autók csomagtartójára felépített fényképezőgépek magasságát mintegy 40 centiméterrel. „Igyekeztünk felelősségteljesen viselkedni” – mondta a Google tokiói irodájának szóvivője.
Jogvédő aktivisták korábban és mostanában is megpróbálták elérni, hogy a cég haladéktalanul fejezze be a magánszférát szerintük súlyosan megsértő utcai panorámaképek készítését, de az internetvállalat ezúttal sem tervezi a fotózás leállítását. Állami szinten leparancsolta viszont a Google autóit az utakról Görögország, amely addig nem engedélyezi a fotózást, amíg nem tisztázódnak bizonyos adatvédelmi kérdések: a görög hivatalnokok tudni akarják, mennyi ideig tárolja majd a cég a rögzített felvételeket, és egészen pontosan milyen intézkedéseket tervez azért, hogy szavatolja a polgárok személyes adatainak védelmét.
A japánok is kiakadtak a Street View-ra
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
A Street View kapcsán a Google engedne az adatvédelmi elvárásoknak
A Google közleménye látszólag engedményeket mutat, de valójában mintha semmi sem történt volna.
Társadalom 6
-
Leállította Budapest fotózását a Google
Az adatvédelmi biztos további felvilágosítást kért a projektről. A helyzet tisztázásáig nem róják a pesti utcákat a felvételeket készítő fekete Astrák.
Mérleg 133
-
Régi katonai térképek az interneten
Japán kutatók a múltfeltárás jegyében indították el nagyszabású projektjüket.
Közösségi média 1
-
Svájc a Street View felvételek törlését követeli a Google-től
Állami szinten már a sokadik korbácsütést kénytelen elszenvedni a népszerű panorámaképes szolgáltatás.
Mérleg 17
Előzmények
-
Görögország nem engedi be a Google Street View autóit
A mediterrán ország behúzta a kéziféket a Google Street View fényképezős autóin. Nincs fotózás, amíg nem tisztázódnak bizonyos adatvédelmi kérdések.
Mérleg 9
-
Letölthető a legújabb, már nem béta Google Föld
Csak apró javítások kerültek a már nem tesztüzemben működő programba.
Szoftver 7
-
A Google a barátotok, nem az ellenségetek!
A Google vezetője nem érti a kiadók felől érkező támadásokat, s az együttműködésre, a fejlesztésre biztatja a lapokat.
Mérleg 5
-
Tovább támadják a Google Street View-t a magánélet megsértése miatt
Nagy-Britanniában százával érkeznek a panaszok olyan képek miatt, melyen személyek, helyek felismerhetőek.
Közösségi média 25
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen