Apu Google-ja vagyok

Az ilyen ügyek iránt kevéssé érdeklődőek számára meglepő lehet, de az USA a széles sávú internet-hozzáférés területén legalább olyan lemaradást tudhat magáénak, mint annak idején a mobiltelefonos hálózatok kapcsán (egy 2008-as felmérés szerint csak a 19. helyen álltak a világban, például Ausztria vagy Izland is megelőzte őket), ezért nem is volt meglepő, amikor Barack Obama épp azzal kampányolt, hogy ezen a helyzeten sürgősen változtatni fog. Ám a folyamat nem gyorsult fel érezhető mértékben, hiába zajlott rengeteg vita, hiába születtek koncepciók egymás után.

Valószínűleg ez is motiválhatta a Google vezetőségét, amikor – tegnapi bejelentésük szerint – úgy döntöttek: beszállnak az internet-szolgáltatói piacra, s nem is akárhogy: ígéretük szerint a jelenlegi átlagnál százszor gyorsabb hozzáférést fognak biztosítani a tervezett szolgáltatás keretében.

A hivatalos blogban megjelent terv szerint kiépítenek egy új száloptikás hálózatot, mely legalább félmillió ember számára biztosítja az 1 Gb/s-os kapcsolatot. Ez a sebesség hússzorosa lenne az Egyesült Államok legnagyobb szolgáltatója, az AT&T által biztosított leggyorsabb kapcsolatnak (s ezerszerese az ország legolcsóbb szolgáltatói által biztosított hozzáférés sebességének).

Az amerikai távközlési hatóság, az FCC üdvözölte a Google lépését, s úgy érzik, az összhangban van saját törekvéseikkel, melyek szerint már tavaly március óta kemény küzdelmet folytatnak annak érdekében, hogy nemcsak hogy utolérjék az infrastruktúrájukban messze előttük álló régiókat, hanem le is hagyják őket (a hátrányt például azzal kívánják ledolgozni, hogy a mostanában igen nagy perspektívát mutató vezeték nélküli hálózatok fejlesztésébe ölnének pénzt, vagyis átugranák a kábelt, de legalábbis áthelyeznék a hangsúlyt).

A Google közleményében ugyanakkor hangsúlyos elem, hogy szándékaik szerint nem konkurensként kívánnak e pilottal piacra lépni, hanem csak irányt akarnak mutatni, hogy igenis lehetséges magas szintű infrastruktúrát kiépíteni az Egyesült Államokban is.

A távközlési vállalatok természetesen nem ennyire lelkesek, az a minimum, hogy elmondják: egy ilyen hálózat kiépítése roppant drága, s a Google lépése a jelenlegi amerikai gazdasági körülmények között szolgáltatói szempontból nem racionális, sokkal inkább kampányértékű – bár ezzel nem mondanak ellent a Google-nak, akik kifejezetten a piac serkentése érdekében vágnak bele a szigorúan véve nyilvánvalóan veszteséges vállalkozásba.

A Google a tervezett projektről még nem közölt részleteket: nem mondták meg, hogy erre a tesztjellegű üzemre mely városokat vagy régiókat választották ki. A vállalat képviselői szerint az akciónak az a célja, hogy felrázzák a szerintük tespedő amerikai szolgáltatói szektort.

A hír kapcsán sok elemző sok különféle indokot említett meg, de ezek közül ebben a pillanatban csak egyetlen vehető komolyan: mivel a Google érdekelt a minél nagyobb arányú tartalomközvetítésben, ezért nyilvánvaló, hogy számukra a bővülés lehetősége csak akkor áll fenn, ha egyre gyorsabb hálózatok jönnek létre: nőjön a forgalom, nőjön a tartalomlekérők száma, hisz az a keresőre épített reklámközvetítő üzleti modell számára létfontosságú.

Azóta történt

Előzmények