Most jövök a Google Booksról. Egy 735 oldalas operalexikont lapozgattam épp, jól jön, hogy a limited preview ellenére mindenhez, ami érdekel, hozzáférek. Persze biztos mázlim is van.
Az idotzon tegnap reggeltem a googlephobe.org-ot. Nem sokkal később már vígan spammeltem róla az ismerőseim, mindegyiküknek felajánlva, hogy ha szeretné, nyitok rajta neki is fiókot. Gmaileset. Mert az ingyenes Google Appsszel mi más is lenne nyitható.
Egy barátom, A., Londonba költözött. És amikor először beszéltünk, voiptelefonon, ingyen, elkezdte mesélni, milyen csöndes kis utcában talált lakást. Kérdeztem, mi az utca neve, s fél percen belül már a szomszédban voltam. Lépkedtem felé a Street View-ban, és kérdeztem, az az üres üzlet még mindig üres-e, ott a sarkon.
Beszélgetek egy spanyol csajjal. Spanyolul. Rossz az angolja. De nekem jó a Google Translate-em.
Egy szó mint száz, a Google sokat ad. Sokat ad ingyen. Megvesz kilóra, hogy aztán nekem legyen kínos. Ha beszólok. Mert milyen alapon, amikor ő oly jó hozzám, mint néhai M.J. a feltűnően kiskorúakhoz.
A napokban írta meg a Café: (független?) kutatók egy csoportja azon dolgozik, hogy a Google Earthben röpködve élő sportközvetítésekbe kapcsolódhassunk be, egy-egy stadiont, ha felkeresünk, már ha épp tényleg hajigálják benne a baseball-lasztit. Mesés. Terveik közt szerepel, hogy az Earth statikus műholdképére real time kasíroznak forgalmat/időjárást, hogy aztán ezt vizsgálgassuk. Vezetés közben. A rádió meg „végre” megérkezhet a Híradástechnikai Múzeumban neki kiutalt tárlatba. Ha már egyszer elindult arra, sok évvel ezelőtt.
A Google egy tőzsdén jegyzett, részvényesekkel bíró mamutcég, világszerte 20 000 alkalmazottal. Évente úgy 4 milliárd dollár nyereséget termel, ami elsősorban a site-jain futó hirdetésekből, másodsorban az AdSense/AdWords-bevételekből jön össze. Az Ad Exchange néven újratöltött DoubleClick dupla csövét csak mostanában kezdi tarkóján érezni az iparág, sírnak is sokan trösztellenes nekibuzdulásból – persze leginkább az fájhat, hogy nekik épp nem volt 3 milliárdjuk a DC megvételére.
Értjük tehát, mi hajtja előre a Google-t, hogy miért KELL fejleszteni, erőltetett menetben. Értjük, és nem csodálkozunk. A Wave-en sem, ami úgy kellett, mint egy falat kenyér, hogy vele a Google újabb kommunikációs falat dózeroljon el, hiszen ott van az, láthassa bárki. Hol is?
A Google ötleteinek három alaptípusa van. Vannak a simán eredetiek, mint maga a search engine, amivel anno ténylegesen telibe trafálták a korszellemet, és úgy váltottak paradigmát, annyira időben, hogy az állva hagyottak onnét tudták, hogy egyáltalán volt paradigmaváltás, hogy a Google megcsinálta. De ebből nincs olyan sok, talán a Google Earth és a Street View ilyenek még. A második kategória azok az ötletek, amivel valaki más lövi ki a korszellem „bikaszemét”, de a Google időben kapcsol, és bevásárol. (Lásd Youtube-story.) A harmadik pedig azok a szolgáltatások, amelyekkel a Google egy már eleve telített piacra próbál betörni. Sok ilyen volt, például a Google Docs és Translate, de persze a Gmail is ilyen, és a Chrome se más.
Érdekes megfigyelni, hogy a harmadik kategóriában mennyire kreatív a Google módszere, és mennyire hatékony.
A Microsoft Office-t hazai pályán (offline) nem lehetett megverni, az már az OpenOffice.org-nak se ment, hiába ingyenes és hiába kompatibilis. A Google meg sem próbálkozott ezzel, helyette beosont a hátsó ajtón (online), és a Google Docsszal olyan kihívót küldött a ringbe, akire az MS nem számított. A böszme és túlsúlyos Office kezdetben nem is nagyon tudott mit kezdeni a röpsúlyos versenyzővel.
Sajátosan jár(t) el a Chrome böngészővel is. Viszonylag csendben jelent meg tavaly, és látszólag beállt az IE-től részesedést elhappolni akarók sorába, a Mozilla és az Opera mögé. (Azt se felejtsük el, hogy amíg nem volt Chrome, a Google előszeretettel támogatta a Mozilla alapítványt.) A Chrome Frame-mel aztán most mégis kibújt a szög a zsákból, hisz vele a Google nem kínál mást, mint hogy az IE-ben valójában a Chrome fusson, amihez elég egy plugin, meg némi kódillesztés adott weboldalra. Így nem kell senkit győzködni, hogy vállalati szinten „krómozza” újra a böngészőket, mindez rábízható a júzerre és a webszájtokra. Zseniális.
Talán a Gmail története a legkonvencionálisabb, hiszen vele egy eleve online szolgáltatásformát adaptált a Google. Csak épp rálicitált mindenkire. Tárhellyel, usablilityvel, átjárhatósággal (Gtalk).
2010. viszont már a Wave éve lesz.
Ha a fenti három kategória egyikébe próbálnánk beszuszakolni a Wave-et, adja magát, hogy legyen ez az első. Mert Wave-szerűen újratölteni az e-mailezést egyelőre még senkinek se jutott eszébe. Vajon miért nem? Naponta születnek mash-upok, amikkel start-up cégek igyekeznek megvetni lábukat az imbolygó, csúszós jégtáblákon, és a felszínen maradni. Talán csak nem azért, mert egy ilyen Önkényes és Erőltetett Paradigmaváltást senki más nem próbálna meg keresztülvinni, akit nem Google-nak hívnak?
A sikerében ennek ellenére alig kételkedünk. De azért bevezetünk neki egy negyedik kategóriát.
