A GPU-piacon is az Intel az úr

A második naptári negyedévben törvényszerű a szezonális visszaesés a grafikus processzorok (GPU) piacán is, ám az idén meglepetésre mindössze 0,5 százalékkal csökkent az e bizniszben érdekelt gyártók a forgalma az első trimeszterhez képest – derül ki a Jon Peddie Research nemrég közzétett jelentéséből. Az áprilistól június végéig tartó három hónapos időszakban 94,4 millió GPU fogyott, 16 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az asztali gépekbe és notebookokba szállított megoldások megoszlása 62,6, illetőleg 37,4 százalék, de a trend az, hogy az utóbbi szegmens bővül az előbbi kárára.

Ami a gyártók rangsorát illeti, meglepetés a felsőházban nincs: alaplapokra integrált megoldásainak köszönhetően továbbra is magasan az Intel vezeti a piacot (47,3%), a második helyen az NVIDIA (31,4%), a harmadikon pedig az AMD (18,1%) áll. Látványos változás ugyanakkor, hogy a tajvani VIA/S3 piaci részesedése gyakorlatilag elolvadt – az egy évvel ezelőtti 7,7 százalékról 1,1 százalékra zuhant –, és az így elvesztett piaci szeletet teljes egészében az Intel szerezte meg. Érdekesség, hogy az egykor szebb napokat látott Matrox százezer eladott kártyával és az ezzel járó 0,1 százalékos befolyással még mérhető forgalmat produkál, bár már évek óta gyakorlatilag a piacról való kivonulás küszöbén balanszíroz.

A gyártói rangsor alakulását és a forgalom változását az alábbi táblázat mutatja be:


Azóta történt

Előzmények