Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal az Antenna Hungária Rt. ellen – jelentette be pénteken a társaság. A GVH az eljárásban azt kívánja megvizsgálni, hogy a társaság tisztességtelenül állapítja-e meg műsorterjesztési, nevezetesen országos földfelszíni televízióműsor-szórási, illetve -műsorszétosztási árait. A társaság az eljárást – a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak a műsorterjesztési piacon a jelentős piaci erejű szolgáltató megállapítására vonatkozó, jelenleg is folyó eljárásához hasonlóan – a műsorterjesztési piac teljes liberalizációját kísérő folyamat részének tekinti, amelynek befejeztével az ezen a piacon megvalósuló árképzés minden érintett, a piac valamennyi résztvevője számára megnyugtatóan rendeződik. Az Antenna Hungária a privatizáció sikere érdekében a közeljövőben kérni fogja az érintett hatóságoktól a fenti eljárások mielőbbi lefolytatását és lezárását.
GVH-eljárás indult az Antenna Hungária ellen
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
- Kapcsolódó cégek:
- Antenna Hungária Zrt.
Azóta történt
-
Újabb kartellgyanú a közbeszerzésben
A GVH szerint a hazai it-cégek előre lezsírozták a pályázatokat.
Társadalom 3
Előzmények
-
Tiltakozik a Vodafone a GVH-bírság miatt
Nem tartja megalapozottnak a mobilszolgáltató az ötmilliós bírságot.
Távközlés 0
-
Hosszú távú Antenna-MTV-szerződés, olcsóbban
A szerződéssel elhárult a társaság privatizációjának egyik legnagyobb akadálya.
Mérleg 0
-
Orosz kézben az Antenna Hungária tíz százaléka
Ekkora csomag a közelgő privatizáció előtt jó befektetésnek bizonyulhat.
Távközlés 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Eredeti játékok OFF topik
- Háztartási gépek
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Alternatív kriptopénzek, altcoinok bányászata
- Melyik tápegységet vegyem?
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Anime filmek és sorozatok
- További aktív témák...