-
Lezárult a Vodafone Magyarország megvásárlása
A január 8-án aláírt adásvételi megállapodásnak megfelelően a 4iG Nyrt. 51, a Magyar Állam pedig 49 százalékos közvetett befolyást szerzett a magyar piac második legnagyobb telekommunikációs vállalatában.
Távközlés 17
-
Kiemelt státuszt kapott a Vodafone Magyarország felvásárlása
A legfontosabb következmény, hogy nincs szükség a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatára.
Távközlés 35
-
Kihirdették a díjazottakat az AHa!Brainstore Startup 4.0 versenyen
A Demo Day-jel és díjátadóval véget ért az egyik legjelentősebb vállalati startup program idei eseménye.
Mérleg 0
-
Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG Nyrt.
A megállapodás célja, hogy a felek az állami és a magántőke egyesítésével egy olyan stratégiai távközlési és telekommunikációs infrastruktúraszolgáltató vállalatot hozzanak létre, amely versenyképes piaci szolgáltatások mellett kellő súllyal képviseli a nemzeti érdekeket az iparágon belül.
Mérleg
-
Az Antenna Hungáriához kerül az MVM NET
Az állami távközlési és infokommunikációs portfólió konszolidációjának keretében az MVM Energetika Zrt. az MVM NET Zrt.-ben lévő 100 százalékos részesedését adásvétel útján átruházza az Antenna Hungária Zrt.-re.
Távközlés 0
-
Kreatív egyetemistákat hív ötletversenyre az Antenna Hungária
Az AHa!Brainstore Startup Program ötletversenyt indít azzal a céllal, hogy a stratégiai fókuszterületeken felmerülő kérdésekre friss, eredeti megközelítést tükröző válaszokat kapjon.
Mérleg 0
-
A túlterhelés elleni védelemben erősített az Antenna Hungária
A fokozódó kibertámadói aktivitás kihívásaira reagálva magasabb szintre emelte DDoS-védelmi szolgáltatását az Antenna Hungária Zrt.
Biztonság 6
-
Június 17-én újabb átállás lesz az Antenna Hungáriánál
A nyolcadik átállás Dél-Dunántúl és Dél-Alföld egyes területeit érinti.
Távközlés 0
-
Június 3-án újabb átállás lesz az Antenna Hungáriánál
A MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatásait érintő átállás március és augusztus között tíz ütemben zajlik. A hetedik átállás Nyugat-Magyarország egyes régióit érinti.
Távközlés 0
-
Május 13-án újabb átállás lesz az Antenna Hungáriánál
Ez lesz a hatodik ütem, méghozzá Nyugat-Magyarországon.
Távközlés 0
-
Április 29-én újabb átállás lesz az Antenna Hungáriánál
Az ötödik átállás Északnyugat-Magyarországot érinti – közölte az Antenna Hungária szerdán az MTI-vel.
Távközlés 0
-
Április 15-én újabb átállás lesz az Antenna Hungáriánál
A negyedik átállás Délkelet-Magyarországot, a Dél-Alföld régióját érinti.
Távközlés 2
-
Ma délelőtt egyes helyeken leáll a MinDig TV
Április 1-jén újabb átállás az Antenna Hungáriánál.
Távközlés 1
-
Leállás és országos frekvenciacserék a Mindig TV-nél
Megkezdődik a műszaki átállás az Antenna Hungáriánál – frekvenciacserékre kerül sor közel száz digitális telephelyen.
Távközlés 11
-
Hivatalos: az állam beszállt a Telenorba
A PPF Csoport és az Antenna Hungária bejelentették, hogy az Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25%-át.
Távközlés 327
-
Az új szerződés szerint három új hálózatot is kiépít az Antenna Hungária
Újrakötötte a földfelszíni digitális televíziós műsorszóró hálózatok üzemeltetési jogosultságára vonatkozó szerződést az NMHH az Antenna Hungáriával.
Távközlés 7
-
Az Antenna Hungária megnyitotta IoT-hálózatát a fejlesztők részére
Reményeik szerint olyan lehetőségeket tudnak kínálni, melyeket mások nem.
M2M 7
-
Egy hónap ingyenes időszakkal indul a mindiGO Sport
Az Antenna Hungária mindiGO Sport néven elindította a szélessávú platformokon keresztül elérhető, lineáris és lekérhető médiaszolgáltatásokat kínáló, sport tematikájú tartalomszolgáltatását.
Távközlés 12
-
Újabb IoT-fejlesztéseket jelentett be az Antenna Hungária
Az állami tulajdonban lévő szolgáltató év végéig országosan elérhetővé teszi IoT-hálózatát – a pilotokat követően elindulnak az üzleti szolgáltatások.
M2M 5
-
Az Antenna Hungária kiépítette IoT hálózatát a Balatonon
Az új hálózaton májustól elsőként a balatoni hajósok vehetnek igénybe szolgáltatásokat.
M2M 0
-
Jön az Izaura TV
Augusztus folyamán jelentősen bővül a MinDig TV digitális földfelszíni televíziós szolgáltatás ingyenes kínálata. Rövid leállás várható.
Távközlés 108
-
HD-csatornával bővül a MinDig TV kínálata
Július 15-én elindul az M5 HD program tesztsugárzása a MinDig TV digitális földfelszíni televíziós kínálatában, és átalakítják a hozzáféréseket is.
Távközlés 16
-
Az Antenna Hungária is hibrid tv-t fejleszt
Külön készülnek a jövő évi kiemelt sporteseményekre, de híreket, videós tartalmakat már most is nézhetünk.
Tech 3
-
4G vs LTE450 – mennyi az annyi?
Az LTE450 hálózat egy bázisállomásra vetített költsége 32 millió forint. Ennyiből 7-8 4G tornyot építenek a mobilszolgáltatók.
Távközlés 13
-
Januártól élesben működik az LTE450
Március végére pedig az MVM NET eléri a frekvenciapályázaton vállalt 95 százalékos lefedettséget is.
Távközlés 26
-
Mától vezetékes internetet is ad az Antenna Hungária
Az állami tulajdonú vállalat vezetékes internettel és családbarát mobilcsomagokkal egészíti ki MinDig TV Extra szolgáltatását.
Távközlés 59
-
Új internetszolgálató lép be a magyar piacra
De nem külföldről: sajtóértesülés szerint az állami tulajdonú Antenna Hungária a jövőben internetet is kínálni fog.
Távközlés 66
-
Márciusra készülhet el a „negyedik mobilhálózat”
A kivitelező állami vállalat, a berendezések szállítója a Huawei. A hálózat elsősorban az M2M-igényeket szolgálja majd ki.
Távközlés 21
-
Újabb ingyenes csatorna jön a MinDig TV-be
Júliustól kilenc tévécsatornára bővül a MinDig TV ingyenes kínálata, az M4 Sport indulásával már 4 ingyenes csatorna fogható HD-minőségben.
Távközlés 46
-
Paramount Channel két hétig ingyen
A Fekete vitorlák fináléja közelít, február végéig kódolatlanul nézheti bárki, aki rendelkezik DVB-T MPEG-4 tunerrel.
Távközlés 9
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
67 wattos gyorstöltés és Leica kamerák a Xiaomi kagylóján?
ma Megkérdőjelezhető hitelességű fotó és valós hitelesítési adatok a Mix Flipről.
Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
ph A belépő szintet képviselő OLED759 a Titan OS nevű rendszert használja.
Master Detective Archives: Rain Code - Rövid előzetesen az új kiadás
gp A korábban Switch-re megjelent játék a nyáron újabb platformokra is ellátogat.
Képeken a Honor 200 Pro
ma Az egykori anyacég, a Huawei fotós csúcsszériájára hasonlít a hátlapi dizájn.
PC-re tart a God of War Ragnarök?
gp Az egyik legismertebb szivárogtató szerint Kratos legutóbbi kalandja lesz a következő nagy PlayStation cím, ami PC-re látogat.
Team Group pendrive Teslánk biztonsági rendszeréhez
ph A négyféle kivitelben gyártott, strapabíró terméket kimondottan a Tesla Model 3, Y, S és X típusú autók Őrszem (Sentry) üzemmódjához szánták.