Szeptember 1-jétől „a középhaladó” internetfelhasználóknak indít új csomagot a UPC Magyarország. A kedvezményektől függően 5990 forint és 9500 forint havidíjú Standard csomaggal együtt négyre gyarapodott a cég által kínált csomagok száma – jelentette be tegnap Szűcs László, a társaság szóvivője. A portfólióbővítéssel párhuzamosan a Chello Classic és a Chello Plus csomagoknál 20 százalékos sebességnövelést hajt végre a UPC, miközben a havi díjakat 6–14 százalékkal mérsékli. A csoporthoz tartozó Monortelnél 50–100 százalékkal növelik az ADSL sebességét, míg a díjak ennél a cégnél 7–23 százalékkal csökkennek.
A UPC Magyarország két éve telefonszolgáltatást is nyújt, amelyet ma már több mint 50 ezren vesznek igénybe. A cég ezzel kapcsolatos újítása a bruttó 3, illetve 7 forintos percdíj, előbbi a helyi, utóbbi pedig a távolsági vezetékes hívásokra vonatkozik kedvezményes időszakban. A hálózaton belüli hívás díja továbbra is ingyenes. A kedvezmény nélküli telefonos havi díj továbbra is 2400 forint.
A cég újabb csatornával gazdagította kábeltévé-szolgáltatását: október 26-ától – egyelőre csak a UPC kínálatában – megjelenik egy új magyar nyelvű, 24 órás filmcsatorna. Ez a UPC anyacége, a Liberty Global és a Metro-Goldwyn-Mayer közös vállalkozásának eredménye. Az új csatorna a családi csomag része, amelynek nem emelkedik az ára, sőt az új ügyfelek most 3990 forintért fizethetnek elő.
Gyorsít és árat csökkent a UPC
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
- Kapcsolódó cégek:
- Monor Telefon Társaság Rt.
- UPC Magyarország Kft.
Azóta történt
-
Drágul a kábeltévé, olcsóbb lehet az internet
Legalább az átlagos infláció mértékével megegyezően nőnek a kábeltévédíjak az idén, ám az internet-hozzáférés nem drágul.
Közösségi média 5
-
Extrém sebességre gyorsítja a chellót a UPC
Az előfizetők március 1-jétől 1,2, 5, 10 és 20 megabites korlátlan csomagokkal netezhetnek tovább.
Közösségi média 113
Előzmények
-
Tovább bővülhet az ADSL-piac
Az NHH jelentősen csökkenti a Hungarotel hurokátengedési díjait is, ami segíti az alternatív szolgáltatókat.
Távközlés 3
-
UPC: több mint egymillió kábeltelefonos
A nemzetközi vállalat sikeresnek tartja a VoIP-alapú szolgáltatás európai bevezetését.
Távközlés 0
-
Cáfolták a UPC cáfolatát
A kábeles internetszolgáltató hazudott, amikor azt állította, hogy a filter:max hazudott, amikor azt állította...
Biztonság 20
-
Meglopják a UPC-t, veszélyben a szolgáltatás
Az elmúlt napokban 50-nél több zárt UPC szekrényből loptak el hálózati berendezésekt – a hiány könnyen a szolgáltatás rovására mehet.
Mérleg 48
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest