Háromszázmilliós Fotex-veszteség

Az erős konkurenciaharc, a vásárlási szokások megváltozása és a kedvezőtlenül alakuló devizaárfolyamok következtében ismét veszteséges negyedévet zárt a Fotex. Szűk esztendőket él a társaság; a BÉT valaha legsikeresebb társasága az elmúlt hat negyedévben négyszer is veszteségről volt kénytelen számot adni. Egy ekkora méretű társaság esetében persze előfordulhatnak hullámvölgyek, nagyobb probléma azonban, hogy egyelőre nem látszik a mélyből kivezető út.

A holding valaha legjobban jövedelmező vállalatai vagy az erős verseny, vagy a technológiai változás következtében évek óta agonizálnak. A Keravill nem igazán bírja az árversenyt a legfőbb konkurenciának számító, egészen másfajta – s lassan dominánssá váló – értékesítési stratégiát alkalmazó MediaMarkttal és Elektro Worlddel szemben. (A verseny a Saturn-csoport megjelenésével ráadásul csak tovább erősödik majd.) A Keravill árbevétele az egy évvel korábbi szint 55 százalékára csökkent, a forgalomkiesés meghaladta az 1,8 milliárd forintot. A táraság az erős költségtakarékosság és mintegy 6500 négyzetméternyi árusítóhely bezárása ellenére jelentős veszteséggel működik.

A F-O Optika-Fotó Kft. fotórészlegét a fényképezési szokások változása – különösen a digitális gépek elterjedése – sújtja, a fényképészeti termékekből és szolgáltatásokból származó árbevétel 26 százalékkal csökkent. A cég optikai termékeket forgalmazó részlege viszont szinte a legjobban teljesített a holding társaságai közül, a forgalomnövekedéssel párhuzamosan esetenként az árrés szélesítésére is lehetősége adódott.

Hiába élénkült meg – ha csak szerény mértékben is – az Egyesült Államokban a kereslet a Fotex-csoport zászlóshajójaként is emlegetett Ajka Kristály termékei iránt, az árbevétel-növekedést teljesen elvitte a dollár forinttal szembeni gyengülése. A társaság üzemi és adózott eredménye is veszteséget mutat. Rosszul tejesített a Fotex többi termelő vállalata is, a Balaton Bútor és a Dália Bútor egyaránt veszteséggel zárta az elmúlt időszakot.

A Fotexnet internetes áruház forgalma ugyan több mint 30 százalékkal emelkedett, ám méretét tekintve továbbra is messze elmarad a holding többi társaságától. A cég ráadásul – feltehetőleg a gyenge jövedelmezőség miatt – a korábban 10, majd 5 ezer forinttól járó ingyenes házhozszállítás limitjét 20 ezer forintra emelte, ami a jövőben vélhetőleg az árbevétel-növekedés lassulását eredményezi majd.

A gyengélkedő holdingtagokat ellensúlyozni képes társaság híján a Fotex az első félévben a tavalyinál 11 százalékkal magasabb, 681 millió forint adózott veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Azóta történt

Előzmények