Magyarországra tart az eBay

A tervek szerint a közeljövőben új portálokat kíván megnyitni az eBay internetes aukciósház, többek között Magyarországon is megjelenne – adta hírül a FigyelőNet a német Wirtschafts Woche tegnapi számára hivatkozva. Mindezt arra alapozza az amerikai társaság, hogy Európa a tengerentúli piacnál is nagyobb lehetőségeket ígér.

Magyarországon egyelőre még fejletlen az internetes aukciós piac, de dinamikusan növekszik – mondta lapunknak Valner Szabolcs, a vatera.hu aukciós portált üzemeltető Vatera.hu Kft. regionális igazgatója. A cég a hazai piac 90-95 százalékát birtokolja, 28-30 ezer feltöltött termékkel rendelkezik, regisztrált felhasználóinak száma 40 ezer. Valner szerint a magyar piacon eddig 5-10 vállalkozás próbálkozott aukciós szolgáltatással, ám nagy részük hamar feladta az erőlködést. A Vatera 2000-es megalapítása óta idén termelhet először nyereséget, a tervezett átmenő forgalmat egymilliárd forintra taksálta az igazgató. A piac dinamizmusára jellemző, hogy a forgalom évente triplázódik, ez a növekedési ütem vélhetőleg megmarad a következő években is. A fejlődés fő oka az, hogy olyan egyedi, érdekes vagy olcsó termékekre lehet az internetes árveréseken szert tenni, amelyek nem találhatóak meg máshol. Idén július elsejéig valamivel több mint 42,5 ezer termék cserélt gazdát a vatera.hu-n. A magyar cég tulajdonosa egyébként a hollandiai bejegyzésű Vieh Holding B.V., amely az itteni mellett lengyel és cseh leányvállalatokkal is rendelkezik.

Az, hogy milyen címeket használhat majd az eBay Magyarországon, kérdéses, hiszen a nic.hu domainkereső szerint az ebay.hu a Műszertechnika Kft., míg az e-bay.hu a Chronos Systems Kft. tulajdonában van. Az ebaymotors.hu címet (az eBay olcsó autókra specializált piacterének magyar megfelelőjét) a Vatera.hu Kft. birtokolja.

Azóta történt

Előzmények