Háromszázmilliós megbízás az Albacompnak

Az Albacomp Rt. nyerte el Hódmezővásárhely elektronikus önkormányzati rendszer kiépítésére kiírt pályázatát. A több mint 328 millió forint értékű projekt keretében az ügyviteli rendszer fejlesztése és bevezetése mellett a székesfehérvári társaság vállalja a szükséges informatikai eszközök szállítását is – ezekre ötéves garanciát vállal –, továbbá korszerű térinformatikai rendszert is telepít. A portálfejlesztésben alvállalkozóként az IND Kft., a térinformatikai fejlesztésben a Geometria Kft., az ügymenetkezeléshez kapcsolódó fejlesztésben pedig a SZÜV Rt. vesz részt – áll az Albacomp közleményében. A projektet a város a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) Szolgáltató Önkormányzat pályázat keretében elnyert uniós forrásból finanszírozza.

Azóta történt