-
Csődöt jelentett az Albacomp IT Zrt.
Csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be a bírósághoz a székesfehérvári Albacomp IT Zrt. A cég a döntésig fizetési haladékot kapott.
Mérleg 57
-
Befektetőt keres az Albacomp
Lapértesülések szerint az informatikai vállalatnak legalább 600 millió forintra lenne szüksége. Két komoly érdeklődő is van.
Mérleg 23
-
Elégedett az Albacomp
A székesfehérvári informatikai vállalat első negyedéve a várakozásoknak megfelelően alakult.
Mérleg 2
-
Háromezer Classmate PC-vel indul az új tanév
Az Intel diákoknak szánt laptopját több mint száz magyar általános iskolában vezetik be szeptembertől.
Mérleg 2
-
Nem tűnnek el az Albacomp márkájú notebookok
Átalakítja a gyártást a székesfehérvári vállalat, de nem száll ki ebből a szegmensből. Megszűnik a hazai összeszerelés.
Mérleg 16
-
Kartellező magyar informatikai cégeket marasztaltak el
A Synergon, az SAP és az Albacomp ellen kiszabott bírságokat a fellebbviteli eljárás során jóváhagyta a bíróság.
Mérleg 1
-
Új műszaki vezérigazgató-helyettes az Albacompnál
A korábbi vezető közös megegyezéssel távozott a székesfehérvári vállalattól.
Mérleg 0
-
Változások az Albacomp menedzsmentjében
Új vezérigazgató-helyettesi posztokat hozott létre a székesfehérvári vállalat.
Rövid 0
-
Az Albacomp is részt vesz az olimpia közvetítésében
A székesfehérvái vállalat építi az MTV helyi stúdiójának informatikai infrastrukturáját.
Mérleg 1
-
Az internetre megy az öttusa-vb
A május végén kezdődő sporteseményről tudósító weboldal azonnali eredményekkel és élőképekkel szolgál az érdeklődők számára.
Mérleg 1
-
Dell- és Samsung-szerviz lett az Albacomp
Az új megállapodásokkal tizenegyre nőtt a Székesfehérváron javított márkák száma.
Rövid 1
-
Új üzletág-igazgató az Albacompnál
A társaság az Unitis Rendszerháztól igazolt vezetőt a kiemelt ügyfelekre koncentráló divízió élére.
Mérleg 0
-
Megalakult a Mobilitás és Multimédia Klaszter
A hazai infokommunikációs iparág vezető kutató-fejlesztő társaságai új formában egyesítik erőforrásaikat.
Mérleg 0
-
Szingapúri céggel szövetkezik az Albacomp
Az ST Electronics és a székesfehérvári vállalat több mint 100 millió dollár bevételt vár az együttműködéstől.
Mérleg 0
-
Visszatér a cégalapító az Albacomp élére
Pukler Gábort az alapító atya szerepét vállaló Minárovits János követi az Albacomp vezérigazgatói székében.
Mérleg 0
-
Pörög a hardverbiznisz az Albacompnál
A székesfehérvári cég az idén 28 000 saját márkájú PC és 14 000 saját márkájú notesz eladását tervezi.
Mérleg 0
-
Újabb kistelepülésekre visz internetet az Albacomp
A 2007 decemberében záruló projekt értéke nettó 110 millió forint.
Mérleg 8
-
NETGEAR termékekkel nyert tendert az Albacomp
A Magyar Telekom tízezer darab NETGEAR vezeték nélküli hálózati eszközt vásárolt az Albacomptól.
Mérleg 2
-
Ipari notebookokkal újít az Albacomp
A tajvani Getac termékeinek kizárólagos forgalmazási jogát nyerte el a székesfehérvári cég.
Mérleg 0
-
E-közigazgatási rendszerintegrátorok klaszterben
Jelentős szereplőkkel megalakult az Első Magyar e-Közigazgatási Klaszter.
Mérleg 0
-
WiMAX-ot visz a kistelepülésekre az Albacomp
Az újabb kistérségi beruházás nettó 339 milliót hoz a székesfehérvári vállalatnak.
Távközlés 4
-
Az Albacompnak 1,1 milliárdot hozott a széles sávú fejlesztés
A kistelepülések internettel való ellátását célzó GVOP-pályázatok kivitelezői tenderein jól szerepel a cég.
Mérleg 0
-
Hevesi kistelepüléseken épít optikai hálót az Albacomp
Egy éven belül már ötödször volt befutó kistérségi fejlesztési pályázaton a székesfehérvári cég.
Távközlés 2
-
Természetvédelmi informatikai rendszert épít az Albacomp
A székesfehérvári vállalat által elnyert projekt összértéke 176 millió forint.
Társadalom 0
-
Optikaiháló-építési lázban az Albacomp
Rövid időn belül a második vidéki tendert nyerte el a székesfehérvári vállalat.
Mérleg 0
-
Somogyban épít optikai hálót az Albacomp
A nettó 160 millió forint értékű beruházás mintegy 800 háztartást kapcsol rá a világhálóra.
Mérleg 0
-
Finisben az esztergomi e-önkormányzati projekt
Az Albacomp a szolgáltatások használatához terminálokat és hotspotot telepít a városba.
Társadalom 1
-
Albacomp: jól halad az átalakulás
A tervek szerint az idén az árbevétel közel 30 százaléka már szolgáltatásokból folyik be.
Mérleg 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.