Hiába jó a Yahoo

Annak ellenére, hogy a Yahoo Inc. szerdán tőzsdezárás után a vártnak megfelelően a második negyedéves profitjának duplázásáról számolt be, a társaság harmadik negyedéves prognózisa alulmúlta a vérmes elemzői várakozásokat, így néhány óra alatt a papír értékének tizede illant el.

Az internetes portál második negyedévi nettó nyeresége a tavalyi 50,8 millió dollár után idén 112,5 millió dollár lett, ami 8 centes részvényenkénti eredménynek felel meg. Az elemzők 7-10 centes profitra számítottak. Bár a társaság 609,1 millió dolláros forgalma is csaknem a kétszerese az egy évvel korábbinak, a Reuters által megkérdezett elemzők többsége ennél is magasabb értékre számított. A Yahoo megemelte egész éves forgalmi és nyereségelvárását is, elsősorban a negyedik negyedév várhatóan jó eredményeire hivatkozva, ám a szakemberek már arra figyelmeztettek, hogy az idei jó hírek rég beépültek az árba: nem is csoda, hogy az április óta 50 százalékos növekedést produkált Yahoo-részvény árfolyama tegnap óta a tőzsdei és a zárás utáni kereskedésben közel 12 százalékot veszített értékéből.

Előzmények