Javul a helyzet a HP-nál

Az elemzők által vártnál jobb első negyedévet zárt a HP január végén, derült ki a vállalat által kiadott jelentésből. A 28,2 milliárd dolláros bevétel csak az árfolyamhatás miatt lett 1 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, ettől függetlenül a cég bevétele minimálisan, 0,3 százalékkal még nőtt is. A HP számára ennél is jobb hír, hogy a nettó profit 16 százalékkal 1,4 milliárd dollárra emelkedett.

Bár a PC-piacon a végfelhasználói eladások továbbra is csökkennek – a most lezárt három hónapos periódusban a HP 3 százalékkal kevesebb otthoni PC-t adott el, egy évvel korábban –, a vállalati szegmensben az elmúlt fél évben megindult az XP-s gépek cseréje. Ennek köszönhetően a HP vállalati PC-eladásai 8 százalékkal nőttek, a cég így összességében 6 százalékkal tudta növelni teljesítményét ezen a területen. Tavaly a vállalat 6 millióval kevesebb PC-t értékesített, mint 2012-ben, érdekes lesz látni, hogy vajon az otthoni gépek eladásait a Lenovo folyamatos nyomása és agresszív terjeszkedése mellett mikorra sikerül stabilizálni.

A vállalati üzletágak teljesítménye felemás képet mutat. Az x86-os szerverek továbbra is jól fogynak, a belőlük származó bevétel 6 százalékkal 3,2 milliárd dollárra emelkedett, és a hálózati eszközök forgalma is nőtt 4 százalékkal. Whitman szerint az IBM x86-os szerver üzletágának Lenovo általi felvásárlása jó lehetőséget ad a HP-nak arra, hogy tovább erősítse vezető szerepét az x86-os szerverek piacán, mert a vállalati ügyfelek általában bizalmatlanok azokkal a beszállítókkal szemben, melyeknél keveset tudnak a jövőben várható termékekről. A tárolók forgalma stagnált, a vállalati szolgáltatásokból 7 százalékkal, szoftverértékesítésből 4 százalékkal, licencekből 6 százalékkal volt kevesebb a bevétel, mint egy éve. A legnagyobb esést az üzleti kritikus rendszerek forgalma könyvelhette el, a 25 százalékos zuhanás jól mutatja, hogy a HP-nek sürgősen villantania kell valamit ezen a területen, különben teljesen kiesik a vásárlók kegyéből.

A nyomtatókból származó bevétel annak ellenére csökkent 2 százalékkal, hogy az eladott darabszám az otthoni szegmensben 6, a vállalati területen 5 százalékkal nőtt. Ez egyértelműen az átlagos eladási ár mérséklődésének köszönhető, ráadásul a kellékanyagokból is 3 százalékkal kevesebb volt a bevétel, mint az előző évben. Összességében azonban a HP-nak még mindig a nyomtató üzletág hozza a legtöbb nyereséget, 5,8 milliárdos árbevétel mellett 1 milliárd volt az üzemi eredmény.

A HP a negyedévben 20,4 millió saját részvényt vásárolt vissza összesen 565 millió dollárért, 278 milliót pedig osztalékfizetésre költött.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

  • A HP is beszáll a 3D nyomtatásba

    A cég júniusban fogja ismertetni a területre vonatkozó terveit, és első körben a vállalati szektorra fog koncentrálni. Meg Whitman vezérigazgató szerint a HP nyomtatói komoly minőségi ugrás kínálnak majd.

  • Kettészakadhat a HP

    A vállalatnál már évek óta érzékelik a PC-k iránti igény visszaesését, és folyamatosak voltak az átszervezések, melyek közül a hírek szerint a legnagyobbra készülnek.

Előzmények