Az iBanFirst elnyerte a „Deloitte Fast 50 Award” elismerést

A cég fintech kategóriában a leggyorsabban növekvő technológiai vállalat címet nyerte el Belgiumban.

A Deloitte évente díjazza a leggyorsabban növekvő technológiai szereplőket, az iBanFirst immáron negyedik alkalommal került fel a listájára, de most először került ki győztesként.

„Már önmagában a jelölés is nagy megtiszteltetés a számunkra. Most, hogy elnyertük ezt a rangos díjat megerősítést kaptunk abban, hogy a technológiánkkal és szolgáltatásainkkal valóban magas minőségű értéket kínálunk ügyfeleinknek. Nem csak Belgiumban, hanem a többi európai országban is, ahol tevékenykedünk” – mondta Pierre-Antoine Dusoulier, az iBanFirst alapító-vezérigazgatója.

Nagy ütemben terjeszkedik Délkelet-Európában is a devizatranzakciókra szakosodott vállalat, hiszen Magyarország után Romániában, Bulgáriában és Olaszországban is megnyitotta saját irodáit.

A legutóbbi, 2019-es Deloitte Technology Fast 500 ranglistán, mely az EMEA övezet (Európa, Közel-Kelet és Afrika) 500 leggyorsabban növekvő technológiai, média-, távközlési, biotudományi és energiaipari vállalatát rangsorolja, a 91. helyezést érte el az iBanFirst.

A nemzetközi fizetésekre specializálódott iBanFirst-ot 2013-ban alapították. Az elmúlt négy évben a cég bevétele 401 százalékkal nőtt. Ügyfelei között jelenleg több ezer európai kkv található. Az iBanFirst a teljes átláthatóságot tűzte ki zászlóshajójaként, elsőként indította el a Payment Tracker szolgáltatást, amellyel mind az indító, mind a fogadó fél nyomon követheti a tranzakció állapotát, ezzel valóban tervezhetővé téve a nemzetközi utalásokat.

Azóta történt

Előzmények