Élhetőbb várost akarsz? Fizetnek érte!

Az IBM tavaly már lebonyolított egy nagy sikerű pályázatot, amikor arra biztatták az embereket, hogy a bolygónkon található anomáliák feloldásához adjanak ötleteket. A siker nyomán új kezdeményezést jelentettek be, s most a „Smarter Planet” helyett a „Smarter Cities” ad arra módot, hogy a kreatív emberek olyan megoldásokkal álljanak elő, amelyek Budapestet élhetőbb várossá teszik.

A szervezők gyakorlatilag a mindennapi élet minden területére vonatkozó ötletet elfogadnak: parkolás, metró, hivatali ügyintézés egyszerűsítése, energiatakarékosság stb. A pályázóknak a rendelkezésükre álló két hónap alatt az akció Facebook-oldalára kell feltölteniük videóban megfogalmazott tervüket, legfeljebb kétperces hosszban.

A pályamunkákat a magyar internetes közösség neves bloggereiből és szakembereiből álló zsűri értékeli, az első három helyezett ajándékot is kap: a harmadik helyezésért egy Sony Ericsson mobiltelefon, a másodikért egy Lenovo netbook jár, a győztes jutalma pedig egy Apple iPad. Érdekesség, hogy most az is ajándékot kaphat, aki nem indul a pályázaton, viszont megosztja a verseny hírét a Facebookon vagy a Twitteren – közöttük a Microsoft új Xbox 360 250 gigabájtos konzolját sorsolják majd ki.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények