Európai vizsgálat indult az IBM ellen

Az Európai Bizottság (EB) tegnap bejelentette, hogy versenyügyi vizsgálatokat indít az IBM ellen annak kiderítésére, hogy a vállalat visszaélt-e piaci erőfölényével a mainframe rendszerek piacán. Az egyik eljárás katalizátora a francia Turbo Hercules és az amerikai T3 panasza, mely szerint a cég a mainframe hardvereket és az azokhoz készített operációs rendszerét „egymáshoz láncolta”. Ezzel – állítják – az emulátorfejlesztők kiszorította e szegmensből, és megszüntette annak a lehetőségét, hogy a felhasználók az alkalmazásaikat mások által gyártott hardvereken futtassák. A másik eljárást az EB hivatalból maga indította: ez annak a feltárását célozza, hogy az IBM versenyellenes praktikák alkalmazásával (többek között a szükséges alkatrészek visszatartásával) kiszorította-e riválisait a mainframe-karbantartási szolgáltatások piacáról.

A New York Times által megkérdezett szakértők szerint a vizsgálatok átírhatják az elsősorban nagyvállalatok és a közszféra intézményei által használt nagyvasak piacának szabályait. A mainframe kategóriát az 1950-es években megteremtő IBM ma is messze a legnagyobb szereplője a piacnak. Bár a termékkategória visszaszorulóban van, és a teljes szerverpiacnak kevesebb, mint tíz százalékát adja, így is egy évi 4,5 milliárd dollár forgalmú üzletről van szó, melyből az IBM-é 3,3 milliárd dollár.

A vállalat tegnap közölte: együtt fog működni Brüsszellel a vizsgálatok lefolytatásában, de meg van győződve arról, hogy a vádak megalapozatlanok, és a panaszosokat a Microsoft strómanjainak nevezte. „Hogy minden zavart eloszlassunk: a Microsoft és a megbízottjai által felhozott vádaknak nincs alapja. Néhány konkurensünk, akik beruházásokkal és fejlesztésekkel nem tudtak győzni a piacon, most azt szeretne elérni, hogy a hatóságok adják meg nekik azt a piaci pozíciót, melyet a saját erejükből nem tudtak elérni” – kommentálta a vizsgálatot szokatlanul kemény hangon az IBM.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények