Igazgatótanácsa már van Európa K+F központjának

Az Európai Bizottság döntését követően a napokban már ki is nevezték a budapesti székhelyű Európai Technológiai Intézet (ETI vagy angolul EIT) első Igazgatótanácsát, mely szeptember 15-én a magyar fővárosban tartja majd alakuló ülését. Az ETI Igazgatótanácsa 18 szakemberből áll, akik az európai üzleti és tudományos élet, valamint a felsőoktatás területén megfelelő tapasztalattal és szakértelemmel rendelkeznek. Az Igazgatótanácsnak magyar tagja is van: Magyar Bálint volt oktatási miniszter képviseli hazánkat az intézményt irányító testületben.

Az ETI-ben a szakmai munka úgynevezett tudás- és innovációs közösségek (Knowledge and Innovation Communities, KIC) keretében valósul meg, ami az egyetemek, kutatóintézetek és az üzleti szféra autonóm partnerségén alapuló, hosszútávon fenntartható, európai szintű stratégiai innovációs hálózat megalkotását jelenti.

A működését 2009-ben megkezdő intézet az Infopark egyik új épületében kap helyet. A magyar kormány ígéretet tett arra, hogy a központnak otthont adó épület bérleti díját húsz éven keresztül, az intézményben dolgozók közül húsz munkatársnak a bérét pedig öt éven keresztül átvállalja.

infopark
Infopark D Épület

Az ETI működésének finanszírozását a közösségi költségvetés 2013-ig 308,7 millió euróval és magánforrások bevonásával biztosítja. Bár a székhely viszonylag kisméretű uniós intézmény lesz, az ún. tudás- és innovációs társulások (KIC-ek) munkáján keresztül átfogja a teljes európai innovációs tevékenységet. A szakmai munkát végző KIC-ekből 2013-ig valószínűleg három működik majd: a klímaváltozás, az energia és várhatóan az infokommunikáció területén. Az első KIC-ek kiválasztása 2009-ben várható, melyek 2010-től működnének. Az Európai Technológiai Intézet honlapja az alábbi címen érhető el: http://ec.europa.eu/eit/

Azóta történt

Előzmények