Gazdag tematikával és illusztris vendégekkel várja az idei Informatikai Biztonság Napja (ITBN) konferencia az eseményre ellátogató IT-szakértőket és -döntéshozókat – jelentette be Keleti Arthur főszervező az ITBN sajtótájékoztatóján. A hatodszorra jelentkező, most kétnaposra bővült rendezvényen a világ vezető biztonságtechnikai szakemberei és cégei mellett vendégek lesznek olyan neves személyek, mint a világhírű magyar feltaláló, Rubik Ernő, illetve egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetés keretében Craig Balding, a Cloud Security Alliance alapítója, továbbá a magyar adatvédelmi biztos, Jóri András és az európai adatvédelmi biztos, Peter Hustinx is. A beszélgetés az adatbiztonságról és az EU-s adatvédelmi törvény jelenéről és jövőjéről, a biztonsági incidensek nyilvánosságáról fog szólni.
A szeptember 28-án és 29-én a Cinema City Arenában megrendezendő ITBN a támogatók jóvoltából ezúttal is ingyenesen látogatható. A látogatás előzetes regisztrációhoz kötött. Az esemény helyszínén korlátozott számban tudnak vendégeket fogadni, ezért egy bizonyos létszám fölött már nem áll módjukban regisztrációt elfogadni (regisztráció: LINK)
Az ITBN szekciói tematikus összeállításban zajlanak majd, ahol a védekezés valós lehetőségeivel ismerkedhetnek meg a zömében közép- és nagyvállalati körből érkezett szakemberek. Szó lesz a drót nélküli hálózatok védelméről, a virtuális környezetek és a felhőrendszerek biztonságáról és a vállalati rendszerek biztonságos távoli eléréséről is. A biztonsági szabványok és előírások hazai terjedése is sok kihívást jelent a szervezetek munkatársainak, ezért részükre egy megfelelőséggel, a compliance-szel foglalkozó szekciót is terveztek, ahol a kártyaadatokat kezelő szervezetekre vonatkozó PCI-ról, a naplóadatok elemzéséről és egy másik érdekes témáról, a mérhető, valós idejű, szoftverrel támogatott minőségbiztosításról lesznek előadások.
Az adatszivárgások megakadályozásával foglalkozó szekciókban felmerülnek a vállalati körökben is egyre divatosabb okostelefonok és más hordozható adattárolók valódi védelmének lehetséges megoldásai, valamint a biztonságos adattárolás kérdései.
Külön szekció szól majd az azonosítás, titkosítás témájáról, ahol egyedülálló magyar fejlesztések, tanácsadók is bemutatkoznak, és a vállalatok munkatársainak informatikai jogosultságait kezelő újdonságok is terítékre kerülnek az online banki biztonság mellett.
Foglalkozik az ITBN a webkettő új biztonsági kihívásaival és az azokra adható válaszokkal is, valamint az adatbázisok és az egyedi alkalmazások védelmével. Egy teljes szekcióban pedig csak az adatvédelmi, adatszivárgási kérdésekre adott különböző gyártói válaszokat lehet majd meghallgatni első kézből, a nemzetközi gyártóktól. Minden szekciót egy interaktív, a szállítókat és megrendelőket megszólaltató kerekasztal-beszélgetés követ, ahol lehetőség nyílik a konkrét kérdések, problémák tisztázására.
Szinte már nincs is olyan IT-biztonsági rendezvény, ahol az etikus hackelés ne kerülne szóba. Az idén az ITBN is lépett, a most debütáló hacking szekcióban a hallgatóság megismerheti a biztonság „sötét” oldalát, találkozhat azokkal a veszélyekkel, technológiai megoldásokkal, amelyek az értékes cégvagyont vagy személyes adatokat fenyegetik. Itt lesz szó a mostanság divatos közösségi oldalak biztonságáról a szolgáltatói és az üzemeltetői szemszögből is, hogy mit érnek a behatolástesztek, hogy milyen esetekben nyomoznak a szakértők az informatikai bűnözők után.
Az 50 előadás mellett a nagy kiállítótérben 40 szállító mutatja be biztonsági fejlesztéseit, miközben különtermekben a két nap során folyamatosan élő, interaktív biztonsági megoldások bemutatóit tekinthetik meg az érdeklődők. A konferencián idén rekordszámú, 80 brand képviselteti magát, ami jól mutatja a biztonsági terület fejlettségét és hazai kínálatának sokszínűségét. Az előadások látogatásával mindkét napon CPE-pontok (ISACA, ISC2) gyűjthetők. Különböző szakmai díjakat is kiosztanak a konferencia zárásakor, ezeken kívül lesz egy közönségdíj is, ahol az év hazai infobiztonsági szakemberére már most is lehet szavazni.
A részletes elektronikus programfüzet, az előadókkal és előadásaik témáival az alábbi linken érhető el: http://www.itbn.hu/Program/
Szeptember végén Informatikai Biztonsági Nap(ok) Budapesten
- Írta: Krasznay Endre
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- ITBN
Azóta történt
-
Bizalmas dokumentumok a fénymásolók merevlemezén
Mind saját tesztünk, mind a fénymásolókat gyártó és forgalmazó cégek állásfoglalása azt mutatja, hogy egy létező problémáról van szó, ám szép számmal akadnak megoldások.
Biztonság 50
-
Tudósítás az ITBN-ről: a vállalati webkettőtől az okostelefonokig
Beszivárog a webkettő a munkahelyekre, tágulnak az iroda falai a vállalati okostelefonoktól, naplózás, policy, cloud és egyéb új kihívások várnak az IT-biztonságiakra.
Biztonság 0
-
Semmitmondó a kormányzati IT-ről szóló fideszes jelentés
A „Fehér PDF” semmilyen új információt nem tartalmaz; a nagy kérdés az, hogy az új országirányítás a múlt hibáiból tanulva milyen új stratégiát fogalmaz meg.
Mérleg 8
-
Magyarországi vállalatok: adatbiztonságból elégtelen
Hivatalos becslések szerint már évekkel ezelőtt is 10 milliárd forintot tett ki a hazai cégek informatikai adatlopásokból eredő kára, miközben minden ötödik hazai cég áldozatául esett külső vagy belső visszaélésnek.
Biztonság 1
Előzmények
-
Egy hónap múlva ITBN
A konferencián a magyar és uniós adatvédelmi biztos, valamint a Cloud Security Alliance alapítója is részt vesz.
Biztonság 3
-
Újdonságok a hatodik ITBN-en
IT-biztonsági díjat és előadásokra szóló pályázati lehetőséget hirdetett meg az ITBN 2010-re.
Biztonság 0
-
Kétnapos lesz az idei ITBN
Változatlan helyszínen, de több és hosszabb előadással jelentkezik 2010-ben az IT-biztonsági konferencia.
Biztonság 1
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Fűnyíró topik
- HBO Max & OD topic
- Politika
- Építő/felújító topik
- iPad topik
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Samsung Galaxy Z Fold5 - toldozás-foldozás
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...