Két amerikai emberjogi csoport bejelentette, hogy az IT-szektor legnagyobbjaival közösen dolgoznak az online polgárjogok védelmének kialakításán és megerősítésén. A Google, a Yahoo!, a Microsoft és a Vodafone a civil szervezetekkel együtt szeretnének egy olyan szabályrendszert kidolgozni, mely megoldásokat kínálna azokra a helyzetekre, amikor a törvények és szabályozások az emberi jogokkal ütköznek – áll a washingtoni Demokrácia és Technológia Központ (CDT) jelentésében. Leslie Harris, a központ vezetőjének véleménye szerint a problémák általában abból erednek, hogy – a gazdaság növekedésében és a fejlődő országok demokratizálásában egyébként nagy szerepet játszó – IT-vállalatok fejlesztései időnként az elnyomás eszközeivé is válhatnak. „Bizonyos kormányzatok a technológiai fejlesztéseket saját polgáraik ellen használják fel – megfigyelik online tevékenységeiket és cenzúrázzák a tartalmakat” – jelentette ki Harris. A kezdeményes e dilemmára kíván megoldásokat találni.
A befektetők, tudósok és civil csoportok (például a Riporterek Határok Nélkül, a Human Rights in China és az Elektronikus Szabadság Alapítvány) San Franciscóban folytatnak egyeztetéseket, s a munkát ez év végére be kívánják fejezni. A CDT kezdeményezésére létrejött tárgyalásokon – melyeket a San Franciscó-i nonprofit Üzlet a Szociális Felelősségért (Business for Social Responsibility – BSR) társaság koordinál – megfigyelőként az ENSZ képviselője is részt vesz majd.
Aron Cramer, a BSR vezetője elmondta, hogy az informatikai óriáscégekkel az előzetes egyeztetések külön-külön már tavaly megkezdődtek, s minden résztvevő egyetért abban, hogy elsőrendű cél az új technológiák olyan módon történő terjesztése, hogy e folyamat ne az emberi jogok csorbulásával, hanem épp ellenkezőleg, kiterjesztésével járjon.
Informatikai óriáscégek az emberi jogokért
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: smh.com.au
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
- Vodafone Magyarország
- Yahoo! Inc.
Azóta történt
-
Microsoft-botrány a Wikipediánál
Az amerikai óriásvállalat fizetett szakértőt fogadott az online lexikon szócikkeinek átírására.
Közösségi média 37
Előzmények
-
A nemzetbiztonságiak tesztelték a Vistát
Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal szakértőinek a munkáját is felhasználták a Vista biztonságosabbá tételéhez.
Társadalom 7
-
Kattints az internetes cenzúra ellen!
A Riporterek Határok Nélkül 24 órás online akciót szervez az internet cenzúrája ellen.
Társadalom 1
-
A bahreini kormány sem bírja a neten közzétett kritikát
A bahreini kormányzat az internetes cenzúra fegyverét is beveti a novemberi választások megnyerése érdekében.
Társadalom 2
-
Kampány a szabad internetért
Az Amnesty International jubileumi akciója az internetes elnyomásra hívja fel a figyelmet.
Közösségi média 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen