Olcsóbb ultrabookokat ígér az Intel

Hozta a várt számokat az idei második negyedévben az Intel. A világ legnagyobb chipgyártó vállalatának árbevétele a június 30-án zárult trimeszterben az egy évvel korábbi adathoz képest 3,5 százalékkal, 13,5 milliárd dollárra nőtt, míg a nyereség mintegy 4,5 százalékkal, 2,83 milliárd dollárra apadt. A forgalomnövekedés lendületét a szerverprocesszorokat fejlesztő üzletág adta, mely bő 15 százalékkal tudta növelni a bevételét, miközben a PC-s divízió eladásai 4 százalék körüli mértékben bővültek csupán. A bruttó nyereséghányad – azaz a gyártási költségek levonása után megmaradó bevétel – a második negyedévben az év első három hónapjának 64 százalékáról 63 százalékra mérséklődött.

Az Intel fő pénzügyi mutatóinak alakulása (IT café gyűjtés)
Az Intel fő pénzügyi mutatóinak alakulása (IT café gyűjtés)

Az Intel vezérigazgatója, Paul Otellini azt mondta, hogy az ultrabookok az első félévben teljesítették a kitűzött forgalmi célokat – noha elemzők szerint ez az Apple MacBook Air windowsos klónjának tekinthető termékkategória egyelőre nem tudott áttörést elérni. A cégvezető kiemelte, hogy több mint 140 Ivy Bridge alapú konfiguráció készül a PC-gyártóknál, ezek közül legalább 40 érintésérzékeny kijelzővel érkezik majd, és egy részük laptop-tablet hibrid lesz. „Most, hogy ennyi készülék van a láthatáron, nagyon bízunk abban, hogy ősszel 699 dolláros kiskereskedelmi áron is lehet majd ultrabookot vásárolni” – tette hozzá. A Clover Trail kódnevű Atom rendszerchipre épülő, Windows 8-as tabletekből több mint 20 megjelenése várható.

Az Intel közölte, hogy a vártnál kedvezőtlenebb mikrogazdasági környezet miatt szerényebb növekedésre számít a második félévben. Az év egészére most 3-5 százalékos bevételnövekedést jósol a vállalat, míg korábban 5 százalék fölötti bővüléssel számolt. Otellini szerint ugyanakkor hiba lenne az árak további csökkentésével megpróbálni élénkíteni a keresletet, mert a tapasztalatok szerint a nehezebb időszakokban a fogyasztók jobb minőségű, éveken át használható termékeket akarnak venni.

Az Intel történelmi riválisa, az Advanced Micro Devices (AMD) jóval gyengébben teljesít. A cég nemrég figyelmeztetett arra, hogy második negyedéves árbevétele az európai és kínai fogyasztói piacon tapasztalható keresletcsökkenés miatt várhatóan 11 százalékkal lesz alacsonyabb az év első három hónapjának forgalmánál. Korábban a sunnyvale-i központú chiptervező 3 százalék körüli bevételnövekedést jósolt az időszakra. Az AMD csütörtökön publikálja negyedéves pénzügyi jelentését.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények