Drákói büntetésre számíthat az Intel


Neelie Kroes

Brüsszel szankciókkal fogja sújtani az Intelt a versenyügyi törvények megsértése miatt – értesült a Financial Times Deutschland. A gazdasági lap úgy tudja, hogy elegendő bizonyíték gyűlt össze a processzorgyártó ellen, és Neelie Kroes versenyügyi biztos ezek alapján már meghozta döntését. A hivatalos verdiktet a nyár végén fogják kihirdetni, és ez az európai versenyszabályozás történetének egyik legszigorúbb ítélete lesz – állítja nem nevesített brüsszeli forrásaira hivatkozva az újság.

Az Intel ellen riválisa, az Advanced Micro Devices (AMD) nyújtott be panaszt Brüsszelnél még 2001-ben, amelyben azzal vádolta meg a vezető processzorgyártót, hogy az törvénytelen módon tartott fenn monopóliumot a piacon, és számos eszközzel próbálta meg az AMD-t a piacról kizárni, illetve a lehetőségeit korlátozni. Az Európai Bizottság azóta kutatta az állítások megalapozottságát, majd tavaly nyáron hivatalos vizsgálatot indított az amerikai vállalat ellen.

A hatóság kifogásait tartalmazó nyilatkozat három vádpontot fogalmaz meg. Egyrészt azt állítja, hogy az Intel jelentős árkedvezményeket adott a PC-gyártóknak akkor, ha azok vállalták, hogy kizárólag – vagy legalábbis elsősorban – tőle vásárolnak processzorokat. Másrészt a vállalat – szól a vád – fizetett azért a gyártóknak, hogy késleltessék vagy egyenesen mellőzzék a rivális AMD chipjeit használó termékek piaci bevezetését. Harmadrészt pedig az Intel áron alul kínálta a processzorait, amikor az AMD-vel versengett a szervergyártók partnerségéért.

A 4 milliárd dolláros kérdés

A Financial Times Deutschland szerint az EB drákói büntetéssel próbálja meg helyreállítani a versenyt az x86-os processzorok piacán, ahol ma gyakorlatilag az AMD az egyetlen számottevő versenytárs – rajta kívül is csak a tajvani VIA létezik, amelynek piaci részesedése 1 százalék körül van. A többi gyártó, például az IBM, a Cyrix és a Transmeta, már kiszállt a bizniszből, ami az EU szemében önmagában is bizonyíték az Intel versenyellenes magatartására. Ezért meg fogják tiltani a vállalatnak, hogy nagy kedvezményekkel adja a PC-gyártóknak a chipjeit, illetve hogy az elektronikai áruházak reklámjainak finanszírozásával vásároljon magának exkluzivitást azok boltjaiban. Ezen felül nagy összegű, éves árbevételének tíz százalékára – azaz akár 4 milliárd dollárra – rúgó bírságra is számíthat a vállalat.

Brüsszel nem kommentálta a lap értesülését, az Intel pedig egyelőre nem tud arról, hogy döntés született volna az ügyben. A vállalat a Reuters-szel csak annyit közölt a szóvivőjén keresztül, hogy továbbra is együttműködnek az EB-vel, és igyekeznek bebizonyítani, hogy törvényesen járnak el.

Azóta történt

Előzmények