Negyven év munka után távozik az Intel egyik vezetője

Mivel a vállalat működési szabályzata nem engedi meg, hogy 65. életéve betöltése után is elláthassa hivatalát, távozik az Inteltől Justin Rattner, a cég műszaki igazgatója és kutatási vezetője, aki negyven évvel ezelőtt(!), 1973-ban lépett be a céghez. Habár ezeket a fontos pozíciókat Rattner már nem töltheti be, a híradások szerint vissza fog térni az Intelhez, de azt még nem tudni, hogy milyen beosztásban, szerepkörben.

A személyi változás talán fejlesztési változást is hoz majd, mivel nemrég a cégvezető, Brian Krzanich is elismerte, hogy az okostelefonok és a tabletek piacán lemaradtak, de igyekeznek felvenni a kesztyűt, mégpedig energiahatékonyabb termékekkel, illetve újabb, hálózati, valamint biztonsági funkciókkal ellátott processzorokkal.

A vállalat közleményben köszönte meg a pályája során számtalan díjban, elismerésben részesült Rattner munkáját, de utódjáról még nem nyilatkoztak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények