Továbbra is csökkenő eredmények az Intelnél

Az Intel saját bevallása szerint is elaludt az okostelefon és tabletforradalom kezdetén, és későn vette észre, valójában mekkora fenyegetést jelentenek üzletvitelére a gyorsan terjedő mobileszközök, illetve az azokba gyártott, ARM alapú processzorok (főleg a Qualcomm kínálatából). Néhány évvel ezelőttig mindenki asztali számítógépet vagy notebookot vásárolt akkor is, ha csak böngészni, zenét hallgatni és videókat nézni akart, ezekbe a gépekbe pedig túlnyomó részben az Intel processzorai kerültek. A tabletek és okostelefonok elterjedésével azonban hirtelen mindez megváltozott, manapság már az ilyen igények kielégítésére sokan választanak tabletet, amikben jellemzően nem Intel processzor található.

A cég idei első negyedéves eredményein mutatkoztak meg először igazán markánsan a radikális piaci változások, a teljes évre azonban akkor még optimistán tekintettek, egyszámjegyű növekedést várva a Haswell és Bay Trail architektúrákra épülő processzoroktól. A tegnap közzétett második negyedéves eredmények alapján viszont a gyártó túl optimistán tekintett a jövőre: éves szinten a nyereség 29 százalékkal 2 milliárd dollárra, a bevétel 5 százalékkal 12,8 milliárd dollárra csökkent. A fő számok nagyjából megegyeznek a vállalat előző negyedéves teljesítményével, ugyanakkor 2012-höz viszonyítva továbbra is meglehetősen nagy csökkenést mutatnak.

Brian M. Krzanich, az Intel néhány hónapja kinevezett elnök-vezérigazgatója az eredmények ismertetésekor elmondta, hogy nem mindig feleltek meg azoknak az elvárásoknak, amiket kitűztek maguknak, és a jövőben a processzorgyártó legfőbb prioritása versenyképes termékek előállítása lesz a gyorsan növekedő mobilszegmens számára.

Az Intel egész éves előrejelzésein is lefele módosított. A cég már nem vár növekedést 2013-ban, és a tervezettnél kevesebbet költ majd kutatás-fejlesztésre is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények