Öngyilkos lett a mérnök az elvesztett iPhone-prototípus miatt

(Infobulvár) A múlt hét csütörtökjén a Foxconn 25 éves kínai mérnöke, Szun Tan-jung (Sun Danyong) öngyilkosságot követett el, mivel eltűnt egy rá bízott negyedik generációs iPhone-prototípus – számolt be az ügyről a kiváló kínai kapcsolatokkal rendelkező VentureBeat.

Szun az ipari központnak számító Sencsen (Shenzhen) városban kapott munkát az Apple-lel  együttműködő elektronikai óriáscégnél, s a tudósítások szerint július 9-én felvett a cégtől 16 készüléket, 16 prototípust, majd néhány nappal később felfedezte, hogy egy hiányzik. Hiábavaló keresés után 13-án jelezte ezt a főnökének. Két nappal később a vállalat alkalmazottai – törvénytelen módon – átkutatták Szun lakását, majd valószínűleg – mivel még mindig őt gyanúsították – elfogták, s fizikailag is bántalmazták. Amit még lehet tudni: a következő napon a mérnök a térfigyelő kamerák tanúsága szerint kiugrott lakásának ablakából, s meghalt.

Az események következtében természetesen számtalan spekuláció látott napvilágot. Annyi biztos, hogy az Apple a hasonló technológiai cégeknél is komolyabban veszi a titoktartást a fejlesztések folyamán, s ez az elvárás most egy olyan munkakultúrával rendelkező közegben okozott tragédiát, ahol inkább parancsuralmi rendszer működik, nem pedig a nyugati típusú felelősségre vonási metódus. Ahogyan egy, a VentureBeat által idézett kínai blogger írta: a fiatal szakemberek egyrészt nincsenek felkészülve az irdatlan munkahelyi nyomásra, másrészt pedig nincsenek eszközeik arra, hogy hasonló esetben jogi úton megvédjék magukat.

Azóta történt

Előzmények