Iskolákat támogat a Panda

Kedvezményes szoftverek formájában közel százmillió forintnyi támogatást osztott ki az idén a Panda Security a magyarországi oktatási intézményeknek. Az akció a tavalyi, sikeres közoktatási pályázat meghosszabbítása, amelyen a nyertes pályázók a Panda EnterpriSecure with TruPrevent IT-biztonsági termék 50 licencét vásárolhatták meg az eredeti nettó 905 500 helyett nettó 36 600 forintos árért. A századik nyertes pályázó ma ünnepélyes keretek között vehette át csomagot Sándor Zsolttól, a cég magyarországi igazgatójától.

„Egy iskolának manapság minden lehetőséget meg kell ragadnia, akármilyen fejlesztésről is legyen szó. Az anyagi kereteink szűkösek, ezért is örültünk a Panda pályázatának, hiszen így korszerű biztonságtechnikai szoftverekhez juthattunk, és a költségvetésünkbe is belefért” – mondta Varga Sándor, a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Somogyi Béla Utcai Általános Iskola igazgatója.

Az akció a 2007-es év egészére érvényes, így a pályázni kívánó intézmények előtt még nyitva áll a lehetőség.

Azóta történt

Előzmények