Ismét nyereséges a Novell

A második üzleti negyedév eredménye alapján sikeresnek mondható a Novell működésének novemberben megkezdett racionalizálása. Mert bár az árbevétel 278,3 millió dollár volt, 6 százalékkal kevesebb, mint a bázisidőszakban, a szoftvervállalat az egy évvel korábbi 15,6 millió dolláros mínuszt 3,3 millió dolláros nyereségre cserélte. (Az elemzők a részvényenkénti profitot előzetesen magasabbra taksálták.) A vállalat közleménye szerint az árbevételt 6 millió dollárral rövidítette meg a valutaárfolyamok kedvezőtlen alakulása.

Amint arról beszámoltunk, a Novell november elején jelentette be az átalakításokat, nem sokkal azután, hogy a csalódást okozó augusztusi eredmények hatására a tulajdonosok változásokat követeltek nem csak az üzletmenetben, de a cégvezetésben is. Ennek része volt egy 600 fős elbocsátás és a Celerant tanácsadó részleg eladása.

A harmadik üzleti negyedévre 239 és 247 millió dollár közötti forgalmat és 3 centes részvényenkénti nyereséget vár a vállalat. Ebben a prognózisban már nem szerepel az egy héttel ezelőtt értékesített Celerant teljesítménye. A vártnál gyengébb előrejelzés hatására a tőzsdezárás utáni kereskedésben 8,8 százalékkal, 7,05 dollárra csökkent a Novell-papírok értéke.

Azóta történt

  • Menesztették a Novell vezetőit

    A tulajdonosok elégedetlensége végül Messman és a pénzügyi vezérigazgató lecserélését eredményezte.

  • Nyereséges maradt a Novell

    A Linuxra építő szoftvercég is kénytelen felülvizsgálni az elmúlt évek részvényopcióinak könyvelését.

Előzmények