Ma jobban bírják a számítógépek, az alkatrészeik ritkábban romlanak el, mint két-három évvel ezelőtt – állítja a Gartner. A piackutató jelentése szerint a PC-s hardverek meghibásodási aránya 25 százalékkal csökkent az elmúlt két évben, és a noteszgépek is jóval megbízhatóbbak lettek, igaz, az asztali gépeket e téren még nem sikerült utolérniük.
Mivel a gyártók általában nem hozzák nyilvánosságra termékeik meghibásodási arányszámait, a Gartner szervizektől és nagyobb viszonteladóktól gyűjtött adatokat. Az elemzők meghibásodásoknak tekintettek minden olyan esetet, amely egy alkatrész cseréjét vonta maga után.
A jelentés szerint a 2003 és 2004 között gyártott notebookok esetében a tulajdonosok 20 százaléka jelentett valamiféle hibát a vásárlás utáni első évben, míg a negyedik évre ez az arány 28 százalékra emelkedhet – jósolja a Gartner. A tavaly és az idén gyártott modellek esetében az első évben már csak 15 százalékos volt a meghibásodási arány, amely 22 százalékra nőhet a negyedik évre. Az asztali számítógépek esetében a vásárlás utáni évben tapasztalt hibák aránya 7-ről 5 százalékra csökkent.
A Gartner szerint a javulás a magasabb szintű minőségbiztosításnak tudható be. Néhány éve a gyártók elsődleges szempontja az volt, hogy minél gyorsabban és minél olcsóbbak jelenjenek meg a piacon egy új termékkel. Ez gyakran azt jelentette, hogy a hardverek tesztelése nem volt elég alapos. Mára azonban felismerték, hogy a gyártás során megspórolt pénzt elviszik a garanciális javítások.
A jelentés arra is kitér, hogy míg korábban a kijelző törött el leggyakrabban a notebookoknál, ma már az alaplap- és merevlemezhiba a legjellemzőbb. Ugyanez a két alkatrész hibásodik meg legtöbbször az asztali gépek esetében is.
Javult a számítógépek minősége
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Előzmények
-
Gyárépítési lázban a processzorgyártók
Folyamatosan növeli gyártókapacitását az Intel és első számú riválisa, az AMD is. Milliárdos beruházások.
Mérleg 5
-
Az Intel kidobja a ballasztokat?
A kommunikációs üzletág kiárusításával kezdődhet meg az Intel áprilisban bejelentett stratégiai megújulása.
Mérleg 7
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Gumi és felni topik
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- PlayStation 5
- Samsung Galaxy S24 - nos, Exynos
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Escape from Tarkov
- Hobby elektronika
- További aktív témák...