Ebben az esztendőben 10,6 százalékkal, 285,8 milliárd dollárra növekedhet a világ félvezetőgyártó iparának összesített árbevétele a 2006-os 9 százalék után – jósolja az iSuppli piackutató cég. Az előrejelzés szerint jövőre 8,7 százalékra csökken, 2009-re pedig 3,7 százalékra zuhan vissza a növekedési ütem, hogy azután 2010-ben 7,4 százalékig kapaszkodjon vissza. A várható hullámvölgyhöz képest viszonylag erős, ám az ágazat fénykorában elért 30-40 százalékos bővüléshez képest szerény idei emelkedés a készletek átgondoltabb kezelésének, a gyártókapacitás jobb kihasználásának és a rugalmasabb memóriachip-gyártásnak lesz köszönhető.
A 2007-es növekedés motorja a vezetékes kommunikációs eszközökbe, illetve a szórakoztatóelektronikai termékekbe való félvezetők iránti kereslet megugrása lesz. Az előbbiek piaca 18,2 százalékkal nő a 2006-os 9,9 százalék után, míg az utóbbiaké 14,4 százalékkal a tavalyi 10,3 után. A 2007-es év emellett felkészülési időszak lesz a következő évek technológiai változásainak kihasználására.
Jó év lesz az idei a chipgyártók számára
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
Azóta történt
-
A memóriaárak zuhanása visszahúzza a chipipart
Az idén harmadával csökkent a DRAM-ok és a flashmemória ára.
Mérleg 6
Előzmények
-
Veszélyes üzem a chipgyártás?
Egy per során napvilágra került adatok arra mutatnak, hogy a félvezetőgyártásban dolgozók között magas a rákos megbetegedések aránya.
Tech 4
-
Gyárépítési lázban a processzorgyártók
Folyamatosan növeli gyártókapacitását az Intel és első számú riválisa, az AMD is. Milliárdos beruházások.
Mérleg 5
-
A kínai csodaprocesszor legendája
A dél-koreai őssejtkutató után egy kínai sztármérnök bukott le. Hol volt, hol nem volt...
Tech 29
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest