Jól megy a Microsoftnak

Az Xbox-biznisz és a szerverszoftverek erős forgalmának köszönhetően jó első üzleti negyedéves számokat jelentett a Microsoft tegnap: az árbevétel 11 százalékkal, 10,8 milliárd dollárra, a nyereség szintén 11 százalékkal 3,14 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi bázishoz képest. Az elemzők mindkét mutatót egy hajszálnyival pesszimistábban becsülték meg. A szoftvervállalat részvényárfolyama azonban a prognózisokat felülmúló eredmény ellenére is csupán marginálisan – 28,35 dollárról 28,54 dollárra – emelkedett a jelentés közzétételét követően.

Az üzleti szoftverekért felelős divízió 17 százalékkal, 2,5 milliárd dollárra javította forgalmát, miközben az Xbox konzolból, a játékokból és az internetes előfizetésekből látványos 70 százalékkal több folyt be, mint egy éve. Az utóbbiakért felelős részleg ugyan továbbra is veszteséges, de a mínuszt sikerült 173 millióról 96 millió dollárra lefaragni. Christopher Liddell pénzügyi vezérigazgató úgy számol, hogy a jövő júliussal kezdődő 2008-as pénzügyi évben nyereségessé válik a játék- és konzolbiznisz. Az egy éve megjelent Xbox 360 gépből eddig 6 milliót adtak el világszerte.

A vállalat árbevételének oroszlánrésze, 62 százaléka a Windows operációs rendszerből és az Office irodai programcsomagból származott. Ez az üzletág csupán szerényen bővült, mivel a piac a jövő év elején megjelenő új verziókra vár. Az internetszolgáltatások részleg továbbra is gyengén muzsikál: itt az árbevétel nagyjából 5 százalékkal, 539 millió dollárra esett, és az egy évvel korábbi nyereség is 136 millió dolláros üzemi veszteségbe fordult. Liddell elmondta, hogy a Microsoft ebben a szegmensben akvizíciókat tervez.

A jövő júniussal véget érő üzleti évre 50-50,9 milliárd dollár árbevételt és részvényenként 1,43-1,46 dollár profitot vár a vállalat.

Azóta történt

Előzmények