Jól megy a Red Hatnek

Hiába teljesítette az elemzők várakozásait és növelte nyereségét a Linux-disztribútor Red Hat, részvényei mégis veszítettek értékükből tegnap, az első üzleti negyedéves jelentés közzétételét követően. A szoftvervállalat – amely a nyílt forrású rendszereihez nyújtott szolgáltatásokból szerzi bevételeit – 84 millió dollár forgalom mellett 13,8 millió dollár nettó profitot ért el. Egy évvel korábban az árbevétel 60,8 millió dollár, a nyereség pedig 12,4 millió dollár volt. A Wall Street egy hajszálnyival gyengébb számokat várt.

Elemzők szerint a Red Hat – miközben új piacokon jelenik meg, megcélozta például a kis- és közepes vállalatokat – folytatja a rivális Novell piaci részesedésének morzsolását. Ezt Charlie Peters pénzügyi igazgató is megerősítette, konkrét számadatokat azonban nem közölt.

Azóta történt

Előzmények