Az SAP és a Microsoft egy évvel ezelőtt szövetkezett arra, hogy biztosítsa: az Office alkalmazások segítségével is gyorsan és könnyen elérhetők legyenek a vállalatok üzleti folyamatai és adatai. Az együttműködés gyümölcse a Duet Software for Microsoft Office and SAP néven idén júniusban megjelenő szoftver lesz. A héten a két vállalat közös marketingkampányt indított, melynek részeként a világ vezető üzleti lapjaiban jelentettek meg hirdetéseket és létrehoztak egy közös weboldalt is, ahol az ügyfelek tájékozódhatnak a termékről. A cégek nem csak a fejlesztést, de az értékesítést és a terméktámogatást is közösen valósítják meg.
Jeff Raikes, a Microsoft üzleti divíziójának elnöke a bejelentés kapcsán elmondta: „A Duet lehetővé teszi mind az online, mind az offline hozzáférést az SAP üzleti folyamataihoz a könnyen használható és szinte mindenütt megtalálható Office környezetből. A Duet jelenlegi verziója csak az első eredménye annak a kapcsolatnak, amely reményeink szerint egy gyümölcsöző együttműködéssé válik.”
A szoftver többek között egyszerű hozzáférést biztosít a menedzserek számára azokhoz a pénzügyi adatokhoz, amelyek a kellően megalapozott döntések meghozatalához szükségesek; lehetővé teszi a dolgozók számára, hogy rögzítsék az elvégzett feladatokat és a ledolgozott munkaórákat az Outlook Naptár segítségével, valamint automatikusan szinkronizálja és frissíti az Outlookba bevitt megbeszélési időpontokat az SAP vállalatirányítási rendszerével, a mySAP ERP-vel; lehetővé teszi a dolgozók és a menedzserek számára, hogy az ismerős Outlook környezetben férjenek hozzá szervezeti információkhoz és egyéb HR-hez kapcsolódó feladatokhoz.
Az SAP és a Microsoft még a második félévben két ún. value packet is kiad a szoftverhez, amelyek tovább bővítik annak szolgáltatásait és bővebb nyelvi támogatást is tartalmaznak.
Jön a Microsoft és az SAP duettje
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Régiós irányítóvá vált az SAP Hungary
A magyarországi leányvállalathoz került a visegrádi négyekből álló régió kkv-feladatainak irányítása.
Szoftver 0
-
SAP: kalandorok kíméljenek!
Kizárólag az IBM, a Microsoft vagy a Google ajánlatait venné komolyan a német vállalat – nyilatkozta az egyik alapító.
Mérleg 3
-
Frissített a Nemzeti Bank
A pénzintézetben hazánkban elsőként tértek át az SAP alkalmazáscsomagjának legújabb változatára.
Szoftver 0
-
Forrásokra várva: ERP-piac 2007
Az uniós pénzek csak az év negyedik negyedévében kezdenek majd csordogálni.
Mérleg 0
Előzmények
-
Megérkezett az SQL Server 2005 szervizcsomagja
A Microsoft honlapjáról letölthetők a frissítések az adatbázis-kezelő alkalmazás különféle változataihoz.
Szoftver 5
-
A MySQL SAP-tanúsítványra pályázik
A vállalatirányítási rendszerekkel használt adatbázisok között is versenybe száll a nyílt forráskód.
Szoftver 0
-
SAP-központ létesült a BMF-en
A Budapesti Műszaki Főiskola legújabb kompetencia-központja az SAP-val együttműködésben jött létre. Indul az alkalmazásmenedzsment szakirány.
Társadalom 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen