A The New York Times értesülései szerint Líbia állítólag megegyezett Nicholas Negropontéval, a One Laptop Per Child (OLPC) program vezetőjével az iskolásoknak tervezett olcsó, Linuxot futtató notebookok megvásárlásáról. Ha valóban létrejön az üzlet, az körülbelül 250 millió dollárjába fog kerülni Líbiának (a program működtetéséhez szükséges még iskolai szervereket vásárolni, infrastrukturális beruházásokat beindítani, a kiépítéshez és betanításhoz szakértői csoportokat foglalkoztatni is), s feltehetően 2007 közepére tudják a megrendelt mennyiségű számítógépet leszállítani.
Az egyezmény egy nemrég lezajlott személyes találkozó következménye, melynek során Kadhafi ezredes és Negroponte tárgyaltak az OLPC-ről, s arról, hogy milyen módon tudná a részvétel költségeit Líbia finanszírozni.
Az OLPC-projektről már többször kaptak lábra híresztelések, egy-egy szenzációsnak tűnő bejelentést rendre cáfolatok követtek. Annyi bizonyos, hogy Negroponte szervezete már jó ideje folytat tárgyalásokat Argentína, Brazília, Thaiföld és India kormányzatával (igaz, ez utóbbi visszautasította az ajánlatot: „Osztálytermekre és tanárokra van szükségünk, nem játékszerekre” – nyilatkozta az indiai oktatásért felelős kormányzati főtisztviselő). A tervek szerint a gépeket a tajvani Quanta fogja előállítani, s a jövő év elején kezdik meg a sorozatgyártást.
Kadhafi ezredes több mint egymillió olcsó laptopot vásárol
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: silicon.com
Azóta történt
-
Megkezdik a százdolláros laptop gyártását
A gyártásra szerződött Quanta jövőre 5-10 millió készüléket tervez leszállítani.
Társadalom 12
-
Itt a százdolláros laptop – de csak a felnőtt nyugatiaknak
A Circuit City az ünnepek idején valóban olcsó laptopokkal kívánja megnyerni magának a fogyasztókat.
Közösségi média 12
-
Az „igazi” százdolláros laptop is kész, bár többe kerül
A Laptopot Minden Gyermeknek (OLPC) program az utolsó fázisába érkezett.
Közösségi média 6
-
Számítógépes játékkal tanítanak
Egy chilei iskolában egy közösségi játékot tesztelnek a diákok és a tantestület – együtt.
Közösségi média 2
Előzmények
-
Neve már van a 100 dolláros laptopnak
Új nevet kapott a 100 dolláros laptop egyik tervezett típusa.
Társadalom 0
-
Diétás wifi a szegényeknek
A napenergiával működő wifiállomások segíthetnek felgyorsítani a fejlődő országok csatlakozását a világhálóhoz.
Tech 0
-
Még senki nem rendelt a százdolláros laptopból
Az OLPC szóvivője szerint messze van még a gépek sorozatgyártása. Kacsa volt a nigériai megrendelésről szóló hír.
Tech 0
-
India nem kér a százdolláros laptopból
Az oktatási miniszter szerint előbb használható iskolákat kellene építeni, a modern technika ráér.
Társadalom 40
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest