Kész az infoszabadságról szóló törvénytervezet

Az IHM tézisek formájában szakmai vitára bocsátotta az elektronikus információszabadságról szóló törvényről, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény módosításának tervezetét. A minisztérium szerint az átláthatóság elengedhetetlen feltétele, hogy a közérdekű adatokhoz bárki szabadon hozzáférhessen.

Ősszel kerül az Országgyűlés elé az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) elektronikus információszabadságról szóló törvénytervezete és az adatvédelmi törvény hozzá kapcsolódó módosítása. Az utóbbi szükségszerűségét az informatikai eszközök és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások térhódításával indokolják. A személyes adatok védelmével kapcsolatban 2003-ban már módosították a törvényt, de az IHM szerint most már a közérdekű adatokhoz való hozzáférés vonatkozásában is változásra van szükség. A törvénytervezet illetve a jogszabály-módosítás kapcsán megszületett tézis szerint az átláthatóság elengedhetetlen feltétele, hogy a közérdekű adatokhoz bárki szabadon hozzáférhessen, ehhez pedig megfelelő intézményrendszerre és eljárásokra van szükség. Az információszabadságnak bíróság előtt kikényszeríthető alapjoggá kell válnia.

A tézisek szerint a közérdekű adatok fogalmának meghatározásakor figyelemmel kellene lenni a technológiasemlegességre és a közérdekű adatok elektronikus úton történő igénylésének és megismerésének szabályozása során különös gondot kellene fordítani az igénylő személyes adatainak védelmére. Mindezeken túl ügydöntő hatáskört kell biztosítani az adatvédelmi biztosnak a közérdekű adatokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos jogvitákban, a nagyobb állami vagy önkormányzati szervek esetében a belső adatvédelmi felelősnek a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos feladatokat is el kellene látnia, meg kell határozni a döntés-előkészítéssel összefüggő adat fogalmát, valamint meg kell vizsgálni, hogy adható-e alkotmányos normatartalom a belső használatú adatok automatikus nyilvánosságának korlátozására.

Az IHM a téziseiben felveti, hogy egyszerű többséggel elfogadható törvényben kellene meghatározni az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályokban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szervek és személyek közzétételi kötelezettségének tartalmát. Jelenleg hivatalonként eltérő, hogy milyen adatokat és milyen formában tesznek közzé. Mindezeken túl az elektronikus információszabadságról szóló törvényben meg kell határozni, hogy mely szervek legyenek kötelesek saját honlapot fenntartani, továbbá a minden elektronikus közzétételre kötelezett szerv által közzéteendő adatok körét és azokat a garanciális szabályokat, amelyek az egy ágazatba tartozó szervekre vonatkozó különös, illetve az egyes szervekre vonatkozó egyedi közzétételi listák megalkotása során érvényesülnek.

Az IHM szerint a közszféra információinak további felhasználásáról szóló 2003/98/EK-irányelv átültetését végre kell hajtani. Az információszabadságra vonatkozó szabályozás az irányelvvel ellentétben eddig az adatokhoz való hozzáférésre helyezte a hangsúlyt azok felhasználása helyett. Az irányelv átültetése érdekében létre kell hozni az országos illetékességű szervek közérdekű adatokat tartalmazó honlapjainak, adatbázisainak, illetve nyilvántartásainak központi elektronikus jegyzékét, valamint egy egységes közadatkereső rendszert, amely biztosítja a közérdekű adatokhoz való folytonos és ingyenes hozzáférést bárki számára. A közérdekű adatok további hasznosítása során meg kell tartani az egyenlő bánásmód követelményét, vagyis ha az adatokat a közfeladatot ellátó szerv olyan kereskedelmi tevékenysége körében hasznosítja, amely kívül esik a közfeladat körén, az azokhoz való hozzáférést, a költségtérítést is beleértve, a nem közfeladatot ellátó szervekkel azonos feltételek mellett kell lehetővé tenni.

Az IHM az alkotmány jogbiztonság követelményéről szóló cikkelyére hivatkozva szorgalmazza, hogy a Magyar Közlöny és a Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye elektronikus változata bárki számára, azonosítás nélkül hozzáférhető legyen.

Az IHM – szintén az alkotmányra hivatkozva – biztosítaná a bírósági ítéletek nyilvánosságát is: a felső bíróság ügydöntő határozatait névtelen formában tenné közé, az alsóbb fokú bíróságok ítéleteihez való hozzáférést pedig az iratbetekintési jog újraszabályozásával biztosítaná.

Szabó Zsuzsanna

Azóta történt

Előzmények