Kétmilliárd forintot valamivel meghaladó árbevétel mellett 66 millió forintos adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet a Freesoft – derül ki a cég pénteken közzétett gyorsjelentéséből. Az árbevétel-növekedés jelentős része az elmúlt időszakban végrehajtott akvizícióknak köszönhető, a leányvállalatoktól származott a nettó árbevétel 42 százaléka és a csoport konszolidált EBITDA-jának közel 20 százaléka. Kiemelkedő a székesfehérvári Axis-cégcsoport árbevétele (konszolidált szinten közel 700 millió forint), és EBITDA-termelése is (26,5 millió forint). A külföldi leányvállalatok összesített árbevétele 54 millió forintot ért el.
A cégcsoport EBITDA-ja a 2004-es 115 milliós veszteségből 106 milliós nyereségbe fordult, és bár a társaság szabad pénzeszközeinek befektetéséből származó profit jelentősen, 40 millió forint környékére csökkent, az adózott eredményt mégis sikerült az egy évvel korábbi veszteségből a pozitív tartományba fordítani. A 66 milliós profitból egy részvényre mintegy 46 forint jut. A cég papírjai az év végén 46-os P/E mutató mellett forogtak, tehát a piac az árfolyamban megelőlegezte a jövőbeni növekedésbe vetett bizalmat.
A Freesoftnál tavaly lezárult a termékportfólió- és piacbővítés első üteme – amerikai, európai cégalapítás, hazai akvizíciók majd a leányvállalatok integrálása –, idén beindul a második fázis, amelynek keretében erősítik az amerikai piaci jelenlétüket, valamint Európában és a Távol-Keleten is piacra lépnek a társaság iratkezelő szoftverével. A terjeszkedés sem állt le, 2006-ban állítólag újabb akvizíciók várhatók. A tervek szerint az anyavállalat bevételei a tavalyi 1,2 milliárd forint közeléből másfél milliárd forint közelébe, a cégcsoport forgalma pedig 2 milliárd forintról 2,5-3 milliárd közelébe emelkedik majd az idén – mondta el a Napi Gazdaságnak Eck Ilona, a cég vezérigazgató-helyettese.
Kétmilliárd feletti bevétel a Freesoftnál
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
- Kapcsolódó cégek:
- FreeSoft
Azóta történt
-
Látványos növekedést tervez a Freesoft
Főként az amerikai leány megtáltosodásában bízva vár több mint kétszeres eredményt az idei évre a társaság.
Mérleg 0
-
Jelentős veszteség a Freesoftnál
A felvásárlások és az amerikai terjeszkedés költségei miatt mínuszba fordult a társaság első félévse eredménye.
Mérleg 0
Előzmények
-
Gyors fejlődés előtt áll az USA-ban a Freesoft
Elavult rendszerekről költöztet újakra adatokat a tengerentúli leányvállalat.
Mérleg 0
-
Jól startolt az amerikai FreeSoft
Jelentős munkát kapott a magyar szoftvercég az Egyesült Államokban.
Mérleg 0
-
Százmilliós MÁV-megbízás a FreeSoftnak
Oracle-frissítést hajtanak végre a vasúttársaságnál.
Szoftver 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen