A dél-koreai hírszerzés vezetője meg van győződve arról, hogy északi szomszédjuk kommunikációs minisztériumának megbízásából hajtottak végre ismeretlen elkövetők szolgáltatás-megtagadással járó túlterheléses támadásokat országuk és az Egyesült Államok bizonyos állami intézményeinek honlapja ellen. A pár napig tartó ostromban több tízezer zombigép sorakozott fel, az attakhullám eredményeképpen időlegesen elérhetetlenné váltak kormányzati oldalak, illetve a kiütött szerverekhez kapcsolódó szolgáltatások bénultak meg. Az incidens nem okozott komoly kárt, és nem veszélyeztetett nemzetbiztonságilag kritikus rendszereket sem. A felelősöket keresve július 9-én jelentették be a dél-koreai és az amerikai hatóságok, hogy szerintük nagy valószínűséggel az összehangolt akciót a kommunista Észak-Koreából irányították.
Egyes szakértők már akkor is kétségbe vonták a támadásokat elszenvedő országok álláspontját, mivel nem láttak egyértelmű bizonyítékokat az észak-koreai közreműködésre. Ezzel párhuzamosan megjelentek összeesküvés-elméletekkel bélelt hozzászólások is: források megjegyzik, pontosan akkor következett be ez a támadás, amikor az új amerikai elnök nagy súlyú kampányt folytat az USA kiberbiztonságának megerősítése érdekében. Egy merőben másfajta megközelítés a „vörös hackereket” népszerűsíti, vagyis Észak-Koreában kiképeztek egy ezer fős hackercsapatot, melynek feladata a kiberháborús feladatok végrehajtása.
Később Nguyen Minh Duc, a vietnami Bach Khoa Internetwork Security cég biztonsági igazgatója azt állította, kinyomozta a sorozatos kibertámadás elsődleges forrását. A szakembernek sikerült az összesen nyolc hadrendbe állított kiszolgáló közül kettő felett átvennie az irányítást, így eljutott az egész konfliktust kirobbantó gazdaszerverig. A gép IP-címe a 195.90.118.x tartományba esett, mely az Egyesült Királyságban működő Global Digital Broadcast nevű, IP-televíziós megoldásokra specializálódott vállalat regisztrált címcsoportjának része. A két „visszafoglalt” szerver naplófájljainak részletes elemzésével arra is fény derült, hogy a támadásokban összesen 74 ország 166 908 fertőzött PC-je sorakozott fel – ez a szám nagyságrendekkel több, mint a korábbi találgatásokban említett pár tízezer gép. A legnagyobb kiberalakulat Dél-Koreában fejlődött fel, majd az Egyesült Államok, Kína, Kanada, Ausztrália, a Fülöp-szigetek, Új-Zéland, az Egyesült Királyság és Vietnam következett a sorban. Nguyen nyomozása arra is fényt derített, hogy a fertőzött PC-k minden harmadik percben kiválasztottak a nyolc szerverből egyet, mellyel kapcsolatba lépve várták a további utasításokat.
Mon Sze Hoon, Dél-Korea hírszerzési vezetője most azt állítja, a nyomok Kínába, onnan pedig a kommunista államba vezetnek: egy olyan, a támadásokért felelőssé tehető IP-címcsoportot találtak ugyanis a szakemberek Kínában, melyet Észak-Korea bérel.
Észak-Korea robbantotta ki a júliusi kiberháborút
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
Azóta történt
-
Összehangolt kibertámadás svéd weboldalak ellen
Az ismeretlen elkövetők médiacégek felületeit és a rendőrség oldalait célozták meg, több órás szolgáltatás-kiesést okoztak.
Közösségi média 4
-
Ezernyi levelet loptak el az egyetemi szerverről
A több mint egy évtizedes levelezés egyes elemei a szkeptikusok szerint azt bizonyítják, hogy nincs is klímaváltozás.
Társadalom 75
-
Ellopott levelek a klímaváltozásról: politikai érdekháború?
Az egyik érintett szerint a hackertámadás mögé nyugodtan odaképzelhetjük a piszkos politikát is.
Mérleg 3
-
Hadititkokat nyúltak le hackerek
Dél-Korea szerint Phenjan áll a kínai IP-címről érkezett támadás hátterében. Vizsgálják a kellemetlen incidenst.
Biztonság 11
Előzmények
-
Több mint 130 millió bankkártya adatait szerezték meg a bűnözők
Az Egyesült Államok eddigi legnagyobb adatlopási ügyében a szövetségi bíróság vádat emelt az elkövetők ellen.
Biztonság 9
-
Kiberháború: a támadás forrása az Egyesült Királyság, nem a kommunisták
A nemrégiben lezajlott támadássorozatért az amerikaiak korábban Észak-Koreát tették felelőssé, egy ázsiai szakértő viszont Európában bukkant rá a gazdaszerverre.
Mérleg 5
-
Észak-Koreát vádolják a legújabb kiberháború kirobbantásával
A héten három komoly támadás érte Dél-Korea és az Egyesült Államok kormányzati szerveinek honlapjait, ám egyértelműen nem lehet megállapítani az elkövetők személyét.
Társadalom 11
-
Új haderőnem az USA-ban: kiberparancsnokság
Az amerikai kormányzat elsőrendű feladatának érzi az amerikai hálózatok biztonságának megőrzését, arról viszont nem nyilatkoznak, hogy támadásra alkalmas lesz-e az új egység.
Társadalom 25
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest