Milliárdokat kerestek az iPhone-fiókok adataival

Mint oly sokszor, a kínai eset is azt bizonyítja, hogy a legnagyobb kárt a belsősök tudják okozni.

A kínai Zhengjiang (Csengcsiang) városának rendőrsége bejelentette, hogy egy olyan bűnszervezetet számoltak fel, akik az iPhone felhasználóinak fiókjaiból szereztek meg személyes adatokat, majd ezeket áruba bocsátották, és kiemelkedően magas bevételre tettek szert – írta meg a Sohu News a múlt héten.

A bejelentés szerint a letartóztatott 22 gyanúsított több kínai tartományban (például Guangdong, Jiangsu, Fujian) tevékenykedett.

A gyanúsítottak állítólag az Apple belső rendszerét használták fel az információk – telefonszámok, nevek, Apple ID adatok stb. – megszerzésére. Ezeket 10-180 jüanért (400 – 7300 forintért) árulták a feketepiacon, és a nyomozók becslése szerint összesen több mint 50 millió jüan (mintegy 2 milliárd forint) bevételre tettek szert a lopott adatok eladásából.

Az őrizetbe vettek közül 20 ember vagy az Apple kínai értékesítési hálózatában dolgozott, vagy pedig az Apple kínai leányvállalatának alkalmazottja volt. A rendőrségi közlemény nem azonosítja a további két gyanúsítottat, így – bár az valószínű, hogy közvetlen közük volt az Apple-höz – nem ismert a viszonyuk a gyártó szervezeteihez: lehetnek alkalmazottak, de lehetnek a támogatást biztosító vagy a kereskedelmi cégek munkatársai is.

Ha a bíróság előtt is bebizonyosodnak a vádak, a június elsején bevezetett új kínai kiberbiztonsági törvények szerint tettük a súlyosabbak közé számít, és aligha ússzák meg a börtönbüntetést.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények