Állítólag megkerült az eltűnt kínai tech mogul

Kínában sem életbiztosítás nagy hatalmú iparmágnásként tevékenykedni.

A kínai pénzügyi óriáscég, a China Renaissance Holdings vasárnap közleményt adott ki arról, hogy információt szereztek a vállalat alapító-vezérigazgatójának hollétéről.

A kínai tech szektor egyik legfajsúlyosabb befektetési szereplője két hete jelentette be, hogy nem tudják felvenni a kapcsolatot Bao Fannal, nem tudják, hogy hol lehet – a hír hatásaként a cég részvényei esni kezdtek. A vasárnapi bejelentés szűkszavúan csak annyit közölt, hogy „Bao úr jelenleg együttműködik a Kínai Népköztársaság bizonyos hatóságaival” egy – nem részletezett – vizsgálatban. Azt is hozzátették, hogy a vezető távollétében a China Renaissance működése zavartalan.

A kínai médiában megjelentek olyan, nem bizonyított információk, hogy a vezérigazgatót a kormány arra kérte fel, hogy segítsen egy nyomozásban, mely a vállalat egy korábbi magas rangú vezetője ügyében folyik – de mindez egyelőre csak nem igazolt feltételezés, és azt sem magyarázza meg, hogy miért vált Bao elérhetetlenné.

Valószínűbbnek tűnik, hogy a történtek ahhoz a folyamathoz csatlakoznak, melynek során az utóbbi időben a kínai kormány egy nyíltan hangoztatott terv alapján egyre szigorúbban és szorosabban az irányítása alá vonja a tech szektor szereplőit. Az elmúlt években több, valamilyen szempontból kiemelt szerepű és/vagy kormánykritikus technológiai vállalatvezető került ideiglenesen őrizetbe, ők is „eltűntek” egy időre.

Bao Fan legendás és meghatározó alakja a kínai technológiai robbanásnak. Az ezredfordulón a Morgan Stanley-nél és a Credit Suisse-nál is dolgozó szakember üzletkötőként és befektetési tanácsadóként jelentős szerepet játszott az Alibaba és a Tencent sikerében, és 2004-ben alapította meg az óriási összegű befektetéseket menedzselő China Renaissance-t. A mostani történések nem teljesen érthetőek, mivel a beszámolók szerint Bao Fan már évek óta hűségesen, már-már szolgaian együttműködött a Hszi Csin-ping kormányfővel és az állammal.

Előzmények